Molly's Game

Elit játszma
Aaron Sorkin (2017)

Bevallom őszintén, Jessica Chastain miatt érkeztem. Nincs értelme szó nélkül hagyni, elképesztően gyönyörű. Talán egyre inkább, és ezt azért mondom, mert már-már közkincsnek tekinthetően, ikonikusnak mondhatóan tökéletes. Kb. Audrey Hepburn szint, hiszen a hétköznapi viselkedése, a színészi tehetsége, a kiváló szerepválasztásai miatt lesz ennyire szimpatikus és karizmatikus. Csak ma már nem lehet úgy kitűnni, más időket élünk. De szerencsére elég jó kis körítést rittyentett Aaron Sorkin a hibátlan megjelenéséhez és a dekoltázsaihoz. A forgatókönyv kicsit túl lett írva, még csak véletlenül sem nyugszik egy árva pillanatra sem, és ehhez azért kicsit hosszú a játékidő. Jól pörög, érdekes a sztori, nem romlik a színvonal, csak túl sok így egyszerre. Vágni kellett volna belőle, illetve valamilyen erősebb művészi hajlammal megáldott rendező kezében nagyobbat üthetett volna, mondjuk ha visz bele valamilyen ívet. Az itt nemigen van. De amúgy menni fog ez a rendezés dolog is Sorkinnak. Nem kell félteni, élvezetes amit összehozott. Egészen kivételes eset, hogy a narrációt semlegesnek tudom ítélni. Tehát se nem ront, se nem javít az összképen. Szerintem ilyennel még nem találkoztam. Pozitívum, hogy nem ferdít sokat a valóságon, ugyanakkor hatalmas kihagyott lehetőség, hogy nem a kölyökképű Tobey Maguire játssza saját magát. Keretes szerkezettel, visszatérnék Jessica Chastainhez, mert az a szomorú helyzet, hogy hiába érdekes és jó film, sajnos csak ő fog megmaradni belőle.   7/10

Megjegyzések