Dögkeselyű

Ferenc András (1982)

Autósüldözés indul. A Lada típusú rendőrautóban csörög az akkoriban Magyarországon nem létező, sima vonalas készüléknek kinéző autós telefon (nem jártam utána, de gyanítom, hogy ilyen akkor még nem volt). A vezető - aki a szokásokra fittyet hányva egyedül van a gépjárműben - felveszi és mielőtt még a füléhez érne a kagyló hallgatózó része, szünet nélkül elhadarja: "Haló? Az alagútban látták? Igen, vettem. megyünk utána, bekerítjük. Értettem." Az értettem résznél természetesen már rakja is le a kagylót.

Szemét dolog ezzel a cinikus felütéssel indítani, mert egy igazi kultfilmről van szó. Olyasmiről, ami előtte a magyar filmezésben nem volt. Egy komolyan vehető krimi. Nagy erőssége, hogy rendesen meg van írva a történet. (Hogy létezhet ilyen?) Még mai szemmel nézve is fordulatos és izgalmas. Mondjuk a suicide a végén kicsit túl bevállalós ahhoz, hogy a realitás talaján maradjon, de ez már az ezt megelőző 110 perc tartalmára nincs számot tevő hatással. Ugyanakkor ott a vállalhatatlan színészi játék, a borzalmas hangkeverés és a béna vágások okozta tetemesnek nevezhető élményrombolás. Ez van. Ez a miénk. Ezt kell szeretni... Mármint kellett. Mert azért ma ezt már csak kicsit lesajnáló, de alapvetően jóindulatú mosollyal lehet elismerni. Tiszteletadás mellett, jóindulatú az osztályzat.   6/10