Super Dark Times

Kevin Phillips (2017)

Ha a film első kb. 2/3-át kérdezitek (ha tovább olvastok, kénytelenek vagytok úgy venni, mintha kérdeztétek volna), akkor iszonyú lelkesen ugrabugrálok. Persze 90-es évek nosztalgiába oltott coming of age (ezzel meg lehet venni), de egyáltalán nem az unalmas módon. Érdekesek a karakterei, jó a humora, a tempója meg különösen és nagyon vastag az atmoszférája. Nincs semmi zavaró, ott lebeg a fontos történés a levegőben, de csak sűrű ködbe veszve, nem sejteni, hogy mi is lesz az. Beszippant, nem ereszt. Hibátlanok a karakterek kapcsolatai és a színészek is. Ben Frost zenéje, a fantasztikus képek, a kiváló vágás mind hozzátesznek a roppant mód élhető közeghez... Aztán jön a nagy tasli a tarkóra. Amikor végre megtörténik AZ, akkor egyszerre szorult össze gombostűhegynyire a szívem és esett le az állam. Mert ugyan semmi újat nem mutat, szinte tipikusnak mondható és addigra már valamelyest kiszámítható is, ám az egész addigi élmény annyira magával ragadó, hogy mindezek ellenére kurva hatásos.


Szóval addig a pontig mesteri a film. Nem újszerű, nem zseniális, viszont ritka élvezetes. De még utána is sokáig fenn tudja tartani az érdeklődést, csak ahogy haladunk a lassan kibontakozó lezárás felé, úgy válik egyre inkább tipikussá és talaját vesztetté. Teljesen más irányba kellett volna elmenni. Egyszerűen rossz az írás, de annyira, hogy az kiábrándító és lealacsonyító. A tök élhető, modern eszközökkel dolgozó, izgalmas bűnügyi dráma, egy szimpla slasher-szerű ostobaságba torkollik. Nagyon nagy kár érte.   7/10

Megjegyzések