The Beach Bum
Túltolva
Harmony Korine (2019)
Tündérmese egy olyan világról, ahol egy hedonista költő bármit kezdhet az életével, mindenből jól jön ki. Egy elképzelés arról, hogy milyen lenne az élet, ha nem létezne a fáradtság, a másnaposság, az egészségkárosodás és minden hátulütője a szerhasználatnak. Kalandozások illuminált állapotban, anélkül, hogy közben bármilyen gondtól vagy sorscsapástól tartani kellene... A lányodat elveszi egy lúzer pöcs? Nem érdekes, úgyse te nevelted. Autóbalesetben meghal a melletted ülő feleséged? Semmi gond, volt egy valag pénze, és amúgy is ritkán találkoztál vele. A dutyi és a rehab között válaszhatsz, és amúgy se kapod meg az örökölt vagyont? No para, úgyis meglógsz, beállsz delfineket hajkurászni, aztán kuncsorogsz Snoop Dogg-tól mesebeli füvet, onnantól meg mi baj lehet...
Totál szkeptikusan álltam neki, mert a Spring Breakers nem az én világom volt, és a trailer se láttatta, hogy ebből bármi jó kisülhet. De mivel Korine egy kurvára ambivalens, elképesztő figura és tud olyan ösztönösen mesteri, minden szabályrendszer szerint döglöttnek tekinthető, mégis mágikus módon működő filmet csinálni mint a Gummo, érdemesnek láttam megpróbálkozni vele. És a legnagyobb meglepetésemre, megint megcsinálta. Nem tudom hogyan, ehhez én kevés vagyok kielemezni, de valahogy megint aranyat csinált egy hatalmas szarkupacból.
Úgy a film harmadánál kezdtem el egyre intenzívebb nevetésekben kitörni, pedig nálam már az is nagy szó, ha egyáltalán felnevetek egy filmen. A végére pedig szó szerint szétröhögtem magam. Nehéz volt megbarátkozni a stílusával és a humorérzékével, de a végére abszolút maga alá gyűrt. Nyilván semmit nem lehet komolyan venni belőle, de nem is kell. Azt akarja cinikusan kinevetni, hogy egyáltalán hogy fordulhat meg a fejünkben olyasmi, hogy a hedonista életvitelből/életszemléletből bármi jó kisülhet? Lehet. Azt akarja mondani, hogy tanulnunk kéne Moondogtól egy kis lazaságot? Az is lehet. Vagy csak úgy eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha létezne egy nevetségesen elbaszott figura, akire nem érvényesek az élet szabályai?! A franc tudja. Nem is igazán tudom így egyszeri megtekintés után összeszedni a gondolataimat. Egy valamit viszont tudok: rohadtul átéreztem és átéltem az egészet. Elhittem ezt a sületlenséget, és ez rohadt nagy szó.
+ Csodálatos soundtrack Cure számokkal, mindig magával ragadó hangulattal.
+ Analóg képek, csodálatos színekkel, lencsetorzítással, kiváló kameramunkával, elvarázsolt helyszínekkel és mesteri montázsokkal.
+ Ihletett alakítás minden szereplőtől. Matthew McConaughey erre született, Isla Fisher sose volt ilyen jó, Snoop Dogg szintén csodás, Zac Efron állat, Martin Lawrence (!) figurájától meg eldobtam a hajam!
+ Szinte kizárólag emlékezetes jelenettel van tele. A 9. perc környékén kezdődő motorcsónakos akciónál feküdtem ki először.
Csak karizma kell az embernek, és elboldogul az életben. És bizony, van mit tanulnunk egy ilyen multimilliomos csövestől, akinek a nevetségességig egyszerű, faszos verséért Pulitzer díjat adnak. Ő csak magával törődik, de alapvetően jó szándékú és ártalmatlan. Nyilván a világ ennél sokkal keményebb és bonyolultabb, viszont attól, hogy egy ilyen mese kipattant Korine fejéből (majd filmet csinált belőle), nekünk csak jobb lett. A Gummo után másodszorra sikerült neki a lehetetlen. Egyedi őrültség, aminek nem lenne szabad működnie, de mégis. Aki nem hiszi, járjon utána. 9/10
Harmony Korine (2019)
Tündérmese egy olyan világról, ahol egy hedonista költő bármit kezdhet az életével, mindenből jól jön ki. Egy elképzelés arról, hogy milyen lenne az élet, ha nem létezne a fáradtság, a másnaposság, az egészségkárosodás és minden hátulütője a szerhasználatnak. Kalandozások illuminált állapotban, anélkül, hogy közben bármilyen gondtól vagy sorscsapástól tartani kellene... A lányodat elveszi egy lúzer pöcs? Nem érdekes, úgyse te nevelted. Autóbalesetben meghal a melletted ülő feleséged? Semmi gond, volt egy valag pénze, és amúgy is ritkán találkoztál vele. A dutyi és a rehab között válaszhatsz, és amúgy se kapod meg az örökölt vagyont? No para, úgyis meglógsz, beállsz delfineket hajkurászni, aztán kuncsorogsz Snoop Dogg-tól mesebeli füvet, onnantól meg mi baj lehet...
Totál szkeptikusan álltam neki, mert a Spring Breakers nem az én világom volt, és a trailer se láttatta, hogy ebből bármi jó kisülhet. De mivel Korine egy kurvára ambivalens, elképesztő figura és tud olyan ösztönösen mesteri, minden szabályrendszer szerint döglöttnek tekinthető, mégis mágikus módon működő filmet csinálni mint a Gummo, érdemesnek láttam megpróbálkozni vele. És a legnagyobb meglepetésemre, megint megcsinálta. Nem tudom hogyan, ehhez én kevés vagyok kielemezni, de valahogy megint aranyat csinált egy hatalmas szarkupacból.
Úgy a film harmadánál kezdtem el egyre intenzívebb nevetésekben kitörni, pedig nálam már az is nagy szó, ha egyáltalán felnevetek egy filmen. A végére pedig szó szerint szétröhögtem magam. Nehéz volt megbarátkozni a stílusával és a humorérzékével, de a végére abszolút maga alá gyűrt. Nyilván semmit nem lehet komolyan venni belőle, de nem is kell. Azt akarja cinikusan kinevetni, hogy egyáltalán hogy fordulhat meg a fejünkben olyasmi, hogy a hedonista életvitelből/életszemléletből bármi jó kisülhet? Lehet. Azt akarja mondani, hogy tanulnunk kéne Moondogtól egy kis lazaságot? Az is lehet. Vagy csak úgy eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha létezne egy nevetségesen elbaszott figura, akire nem érvényesek az élet szabályai?! A franc tudja. Nem is igazán tudom így egyszeri megtekintés után összeszedni a gondolataimat. Egy valamit viszont tudok: rohadtul átéreztem és átéltem az egészet. Elhittem ezt a sületlenséget, és ez rohadt nagy szó.
+ Csodálatos soundtrack Cure számokkal, mindig magával ragadó hangulattal.
+ Analóg képek, csodálatos színekkel, lencsetorzítással, kiváló kameramunkával, elvarázsolt helyszínekkel és mesteri montázsokkal.
+ Ihletett alakítás minden szereplőtől. Matthew McConaughey erre született, Isla Fisher sose volt ilyen jó, Snoop Dogg szintén csodás, Zac Efron állat, Martin Lawrence (!) figurájától meg eldobtam a hajam!
+ Szinte kizárólag emlékezetes jelenettel van tele. A 9. perc környékén kezdődő motorcsónakos akciónál feküdtem ki először.
Csak karizma kell az embernek, és elboldogul az életben. És bizony, van mit tanulnunk egy ilyen multimilliomos csövestől, akinek a nevetségességig egyszerű, faszos verséért Pulitzer díjat adnak. Ő csak magával törődik, de alapvetően jó szándékú és ártalmatlan. Nyilván a világ ennél sokkal keményebb és bonyolultabb, viszont attól, hogy egy ilyen mese kipattant Korine fejéből (majd filmet csinált belőle), nekünk csak jobb lett. A Gummo után másodszorra sikerült neki a lehetetlen. Egyedi őrültség, aminek nem lenne szabad működnie, de mégis. Aki nem hiszi, járjon utána. 9/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése