Blackhat

Michael Mann (2015)

Nemrég újráztam a Miami Vice-t (ot?!), ami egy roppant ambiciózus, félresikerült, újszerű furcsaság. Magam sem értem teljesen, de egyre jobban működik, egyre jobban szeretem. Tuti, hogy még többször meg fogom nézni, mert érzem, hogy kiszipolyozni való maradt benne. Ezen felbuzdulva bátorkodtam azt gondolni, hogy a Blackhatet is illendő lenne megnézni, hátha jobb lesz ez is, mint a róla kialakult közvélemény.

És tulajdonképpen igen, ez a megállapítás helyt álló. Jobb, de nem mellékzönge nélkül.
– Mann filmjeinek egyik fő erőssége, a kikezdhetetlenség, egyáltalán nem érvényesül. A technikai oldal, bár látszik az odafigyelés, elnagyolt és túl sok fantáziát enged meg magának. A hackerkedés egész egyszerűen nem összeegyeztethető a filmes bűnügyi romantikával.
– Soha nem fog működni az, hogy valaki szuper hacker, fullos kockahasa van, ért a nőkhöz, tud bunyózni, éles látású, jó reakcióidejű stb. egyszerre. Ilyen ember nincs.
– Nincsenek karizmatikus színészek. Viola Davis, OK, de hiányzik az átütő erő. Túl profik, túl jók ahhoz, hogy elhiggyem őket kisugárzás nélkül.


De egyébként a történet visz magával. Tetszik a tántoríthatatlan, sodró lendület, a profik küzdelme, amire Mann az egész karrierjét építette. Tetszik a full digitális, olcsónak ható, de természetes képi világ is. Összességében a fentieken túl nincs sok gond. Kicsit túl hosszú, de van egy olyan érzésem, hogy másodjára ez is jobban működne. Örök szabály, hogy minden Mann film beérik, minden nézéssel jobb lesz.   7/10

Megjegyzések