The Innocents
Az ártatlanok
Jack Clayton (1961)
Nem vitatom el az érdemeit, mert helyenként tényleg roppant félelmetes és hatásos tud lenni. Meglepően jó a vizualitás terén, a dramaturgia is működik, meg úgy általánosságban az egész film igencsak jól öregedett. 58 év távlatából ez azért nem semmi.
Némi aprónak nem éppen nevezhető bökkenő viszont piszkálja a csőrömet. A színészi játék és a párbeszédek. Persze kvázi nem tehetnek róla, hiszen anno ez volt az általános és elfogadott, a filmek többsége ilyesfajta előadásmódban készült. Meg ugye az emberek is mások voltak akkoriban, de az biztos, hogy nálam nem ez a bökkenő a filmélményt illetően, mert láttam már példát ebből a korból, amiben egyáltalán nem zavart (ügyesen megoldották, hogy időtálló legyen). Hanem inkább az, hogy az előadottak idegenül, teátrálisan hangzanak, a szó legrosszabb értelmében. A főszereplő Deborah Kerr megmagyarázza a cselekedeteit, a gondolatait hangosan kimondja, üveges tekintettel előre meredve, szinte ki a nézőnek. (Még jó, hogy nem fordul a kamerához.) Ez a fajta előadás nagyon nem az én szám íze szerint való. Egyébként maga a személyisége is túl naiv, túl a forgatókönyv érdekeire lett szabva... Hiába nem tudok más érdemi kifogást emelni a film ellen, ez a stílus és tényező alapból nyírja ki az egész élményt. Részben az én defektusom, tudom jól, de azért azt ne mondja senki, hogy nem hatásosabb a mai, realistább szemléletű színjátszás. 6/10
Jack Clayton (1961)
Nem vitatom el az érdemeit, mert helyenként tényleg roppant félelmetes és hatásos tud lenni. Meglepően jó a vizualitás terén, a dramaturgia is működik, meg úgy általánosságban az egész film igencsak jól öregedett. 58 év távlatából ez azért nem semmi.
Némi aprónak nem éppen nevezhető bökkenő viszont piszkálja a csőrömet. A színészi játék és a párbeszédek. Persze kvázi nem tehetnek róla, hiszen anno ez volt az általános és elfogadott, a filmek többsége ilyesfajta előadásmódban készült. Meg ugye az emberek is mások voltak akkoriban, de az biztos, hogy nálam nem ez a bökkenő a filmélményt illetően, mert láttam már példát ebből a korból, amiben egyáltalán nem zavart (ügyesen megoldották, hogy időtálló legyen). Hanem inkább az, hogy az előadottak idegenül, teátrálisan hangzanak, a szó legrosszabb értelmében. A főszereplő Deborah Kerr megmagyarázza a cselekedeteit, a gondolatait hangosan kimondja, üveges tekintettel előre meredve, szinte ki a nézőnek. (Még jó, hogy nem fordul a kamerához.) Ez a fajta előadás nagyon nem az én szám íze szerint való. Egyébként maga a személyisége is túl naiv, túl a forgatókönyv érdekeire lett szabva... Hiába nem tudok más érdemi kifogást emelni a film ellen, ez a stílus és tényező alapból nyírja ki az egész élményt. Részben az én defektusom, tudom jól, de azért azt ne mondja senki, hogy nem hatásosabb a mai, realistább szemléletű színjátszás. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése