Aniara
Pella Kågerman, Hugo Lilja (2018)
Hogy a jó fenébe lehetséges az, hogy egy klasszikus felütésű, minden téren helytálló sci-fi ennyire elvész a süllyesztőben?! Az Aniara olyan, amilyennek ezt a műfajt gyerekként megismertem. Elvisz a jövő egy elképzelhető verziójába, ahol az élet gyakorlati oldala teljesen másképp néz ki, mint a jelenünkben. Nem taglalja részletesen a körítést, a technológiát, hanem a szereplőire és az emberre koncentrál. És ebből még akkor sem zökken ki, amikor már a távoli kilátástalanságba réved.
Az ember pedig mindig ugyanolyan marad, bármikor és bárhogyan is él. És ezért roppant érdekes elgondolás ez a gigantikus, űrben száguldó koporsó, meg a benne bebörtönzött városnyi ember életének bemutatása. Tudjuk, hogy rossz vége lesz, de talán tanulhatunk a hibáikból. A történet kvázi felgyorsítva mutatja meg az emberiség elkerülhetetlen tragédiáját, és azt, hogy a remény az egyetlen és egyben a minden.
Elsőre kicsit csalódást keltően ér véget, valahogy mást várna az ember. Legalábbis a szíve. De jobban átgondolva ez így racionális és logikus, szóval csak szépen tartja magát a korábbiakhoz. Merthogy szerencsére nincs elszállva a fantáziálgatásban, végig földhöz ragadt és élhető. A megvalósítás olcsó, a cgi bőven hagy kívánni valót maga után és a színészei sem igazán jók... Persze svéd film, semmi ismert név vagy producer legalább, szóval nem csoda, hogy nem volt nagy hírverés. De ahogy nézem, rengeteg helyen bemutatták és én mégis tegnap hallottam róla először. Tanuljunk a hibáinkból, úgyhogy gyerünk, tessék nekiállni! 8/10
Hogy a jó fenébe lehetséges az, hogy egy klasszikus felütésű, minden téren helytálló sci-fi ennyire elvész a süllyesztőben?! Az Aniara olyan, amilyennek ezt a műfajt gyerekként megismertem. Elvisz a jövő egy elképzelhető verziójába, ahol az élet gyakorlati oldala teljesen másképp néz ki, mint a jelenünkben. Nem taglalja részletesen a körítést, a technológiát, hanem a szereplőire és az emberre koncentrál. És ebből még akkor sem zökken ki, amikor már a távoli kilátástalanságba réved.
Az ember pedig mindig ugyanolyan marad, bármikor és bárhogyan is él. És ezért roppant érdekes elgondolás ez a gigantikus, űrben száguldó koporsó, meg a benne bebörtönzött városnyi ember életének bemutatása. Tudjuk, hogy rossz vége lesz, de talán tanulhatunk a hibáikból. A történet kvázi felgyorsítva mutatja meg az emberiség elkerülhetetlen tragédiáját, és azt, hogy a remény az egyetlen és egyben a minden.
Elsőre kicsit csalódást keltően ér véget, valahogy mást várna az ember. Legalábbis a szíve. De jobban átgondolva ez így racionális és logikus, szóval csak szépen tartja magát a korábbiakhoz. Merthogy szerencsére nincs elszállva a fantáziálgatásban, végig földhöz ragadt és élhető. A megvalósítás olcsó, a cgi bőven hagy kívánni valót maga után és a színészei sem igazán jók... Persze svéd film, semmi ismert név vagy producer legalább, szóval nem csoda, hogy nem volt nagy hírverés. De ahogy nézem, rengeteg helyen bemutatták és én mégis tegnap hallottam róla először. Tanuljunk a hibáinkból, úgyhogy gyerünk, tessék nekiállni! 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése