2012. augusztus 21.

Sorcerer

A félelem ára
William Friedkin (1977)

Csak fél szóval hallottam róla, úgyhogy bevállaltam gyorsan. Sokkal könnyebb belevágni egy elvárások nélküli filmbe... Hát meglepődtem. Friedkin bácsi időnként nagyon bele tud találni a tutiba. Messziről indít, szép lassan építkezik, mondhatni klasszikus a szereplők felvezetésében. Hagyományos halivudu karakterekről azonban szó sincs. Valahogy sterilebbek és a hangulat is az. Szinte dokumentarista, nincs is igazi főszereplője. Szép lassan elvesznek a dzsungelben és a remek zene, a fokozódó feszültség miatt egyre kíváncsibb leszek a végkifejletre. És akkor jön a hidas őrület. Ha valahova vissza kell majd vezetnem egy elbaltázott mystery and suspense jelenetet megregulázásra, akkor mindig ide fogok visszatérni. Tökéletesen kivitelezett kilátástalan helyzet, bármiféle olcsó megoldást nélkülözve. Hogy ezt akkoriban miként sikerült ilyen igényesen megoldani, fogalmam sincs, de nem is érdekel. Nagyon nagy élmény, sokáig élni fog bennem.


Ami sajnos a másik oldalról problémát is jelent a film egészét tekintve. Hiszen lélegzetelállító percek után hatásos lezárást nagyon nehéz alkotni és itt sajnos nem is sikerül. Súlytalanná válnak az események és elmarad a hiányérzet nélküli vég. Előzőleg Roy Scheidertől tartottam még kicsit, de végül is nem ő volt a gyenge pont. A Tangerine Dream zenéjét viszont a Thief (Az erőszak utcái) után ismét meg kell dicsérnem. Nem csak megbujkál, kiegészít, hanem ténylegesen hozzáad a film élményéhez, egy sajátos karaktert ad neki.
Újra kéne nézni az Ördögűzőt, vegyítve "ajánlom mindenkinek aki szereti" érzéssel. Pótolandó. 70-es, 80-as évek fanoknak főleg.    7/10

szerk. '15.07.20: Másodszorra sokkal jobb, de tényleg a vége kicsit halványabb. A hallucinációs rész teljesen kimaradhatna.   8/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése