2012. augusztus 9.

The Long Good Friday

Hosszú nagypéntek
John Mackenzie (1980)

Londoni gengsztervilág a 80-as évek derekán. Egy agyonhasznált téma, nemigaz? Kicsit zavarosan indít a sok szereplővel, de szépen lassan kialakul a hangulata. Aztán belép Bob Hoskins Francis Monkman elképesztő hangulatos zenéjére és dob egy hatalmas csavart az egésznek. Ízig-vérig angol. Kiütköznek a klasszikus maffiaszereplők, de teljesen mások így ebben a stílusos, arisztokratikus környezetben. Nézzük a napjukat ahogy telik, teljesen közvetlen, egyszerű embereknek tűnnek ahogy tesznek-vesznek. Csak itt éppen a világ egyik legfontosabb városának ügyeiről tárgyalnak. Jó nézni, mert kicsit mindenki ilyen befolyásos és magabiztos szeretne lenni. A kapcsolatok, a beszéd, viselkedésük természetessége, a részletesen kidolgozott személyiségek, mind-mind a filmet erősítik. Hihetőek és hitelesek, semmi túlzás vagy hiányosság nincs benne. Ahogy komolyodik a helyzet, együtt süppedünk a mocsárba a tehetetlen bagázzsal. Izgalmas, odaszögez és végig kétségek közt hagy. Nagyon el lehet mélyedni benne. (Ember legyen a talpán aki előre meg tudja mondani, hogy mi lesz a végkifejlet.)
Bob Hoskins és Helen Mirren olyanok mintha egész életükben így éltek volna, de a többiek sem hoznak szégyent a szereplőgárdából. Egyszerű stílusgyakorlat, sehol nem lép ki a műfaj kereteiből, de a rengeteg kis apróság, a részletek naggyá emelik. Gengszterfilm-kedvelőknek erősen ajánlott.   8/10


Nem nagyon tudnék hibát említeni, úgyhogy fenntartom a lehetőségét a későbbi 9/10-re kerekítésnek.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése