2013. január 9.

Killing them softly

Ölni kíméletesen
Andrew Dominik (2012)

Ahogy a rettenetesen túlnyújtott, mégis érdemleges Jesse James meggyilkolása..., ez is egy kifejezetten férfias film. Itt nőnek helye nincs, és érdekes módon a szereplők között tényleg nincs is. Az egy szem kurva kivételével. Milyen cinikus.


Hogy az elején gyorsan letudjam ami nem tetszik, a politikai töltetet kicsit túlzásnak tartom. A végén nagyot üt Pitt szövege, de a filmet átszövő bejátszott duma sok. Kevesebbel is el lehetett volna érni ugyanazt. Viszont így is jutott hely egy csomó jó zenének, és ez még mind semmi! Andrew Dominik úgy látszik megfogadta az égbe kiáltott tanácsomat (mikor két órán túl szenvedtem az előző filmjén) és jó barátságot kötött a vágószobával. Mert a hosszú beszélgetések megmaradtak, de közte bizony nem lagymatag mélázás, hanem cselekmény van. Méghozzá egy egész klasszikusnak mondható maffia-film cselekmény. Ezek a diskurzusok amellett, hogy feszültek, tesztoszterontól duzzadnak, felettébb életszerűek és szórakoztatóak. Főleg James Gandolfini és Brad Pitt beszélgetései, de egyenként fel lehetne sorolni az összeset (drogos ledöbbenés!), mert mind egy különálló, tökéletesen komponált darab. Ebből adódik, hogy létfontosságúak a jó alakítások, amikben szerencsére nincs is hiány. Csak hihető, jó karakterek vannak a filmben, kiemelni viszont nehezen tudok, hiszen érdekes módon főszerep nincs. A cselekmény a történet bemutatására összpontosít, a rendező mindent ennek rendelt alá. A főbb szerepekből érdekes módon Pitt nem különösebben izgalmas, belekötni viszont nem tudnék és nem is érdemes. Scott McNairynek érzékeny alakítása alapján nagy jövőt jósolok, ha van eszük a szereposztóknak, adnak neki esélyt bőven. Ben Mendelsohn drogosa megdöbbentően hiteles, Gandolfininek sikerül új dimenzióba emelnie a szokásos szerepét, Richard Jenkins jó (mint mindig), Ray Liotta pedig magához képest pozitív csalódás. Még az egy hálátlan, prostituált-szerepben Linara Washington is képes újat és izgalmasat hozni.


Várjuk a messiást Tarantinotól, Ridley Scottól meg még mittudomén kitől, de szerintem nyilvánvaló, hogy "friss" filmestől jönnek majd az új mesterművek. Akkora visszhang persze nem lesz már, mint annak idején a Ponyvaregénynél; a kommunikáció rengeteget változott azóta. Ez már majdnem ott tart, az utolsó mondatnál a levegőt öklözöm (képzeletben), nagyon lehet érte lelkesedni. Mindenképpen újranézős, van mit megfigyelni másodszorra is. Na de hol volt ez a 2012-es listákról?   8/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése