2013. január 28.

Las acacias

Pablo Giorgelli (2011)

Ez az a típusú film, amitől a nagyszájú, magukat geeknek nevező neo-filmbuzik, mind sírva menekülnének (ha valamilyen furcsa módon tudomást szereznének a létezéséről). Hipnotizálóan lassú, a lehető legtöbb - biztonságérzetet adó - filmes kelléket teljesen mellőzi a történet. Illetve csak történet kezdemény, mert az egész annyiból áll, hogy mindenféle magyarázat nélkül bekapcsolódik egy teherautó-sofőr unalmas életébe, és vele tölt pár napot. Ami itt majd másfél órában történik, az egy aktuális közönségfilmben már az első öt percben lezajlott volna. Zene és magyarázat híján a néző csak magában keresheti a kapaszkodókat, és ez az amitől 10-ből 9 kapásból rávágná, hogy unalmas, altefnégy majd siftefnyolc. Pedig ennél hatásosabb módszer nem létezik egy ilyen törékeny apróság (konkrétan egy bátortalan randevúra hívás) kifejezésére. A finoman árnyalt, nehezen megszülető elhatározáshoz kénytelenek vagyunk átélni a kifundáló életének egy szakaszát, hogy el lehessen töprengni rajta, majd a végén fülig érő szájjal tudjuk konstatálni, hogy sikerült felülkerekedni magán. Egyáltalán nem egyértelmű, nem vezet az orrunknál fogva könnyen kiszámíthatóan, inkább bevon a történetbe, finoman adagolja a hangyányi információkat, amiből a végére kialakul egy kép egy emberről és a helyzetéről.


Vagyis ideális esetben tényleg így lenne. Egy picit mégis soványnak érzem a középső szakaszt, mert még a kelleténél is kevesebb a történés. Nem bántóan, csak épp annyira, hogy a nem kellőképpen felcsigázott néző elkalandozhasson. A végére azonban helyreáll a rend, jöhet a megnyugvás és a széles mosoly.   6/10


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése