2015. április 1.

Backcountry

Adam MacDonald (2014)

Nehéz összeszedni, hogy egy ilyen unásig ismert sztori mégis miben más, mitől működik, mikor tényleg az ég adta világon semmi újat nem tud felmutatni. Ám mivel bőven megérdemli, nekiveselkedek. Először a száraz igazság: szépek a képek, kevés és visszafogott, de hatásos a zene, jó ritmusú a vágás, szép ívvel emelkedik a drámai csúcspontig, ugyanakkor és egyben mindezek előtt, hihetőek a karakterek, nem csinálnak bosszantó hülyeségeket, hanem - bár néha ostobán viselkednek - teljesen átélhetőek és valósnak tűnnek. Végig azon a kényes, de nagyon fontos határon belül marad a film, ami miatt nem tud az ember kizökkenni az élményből és átesni a szokványos horrorok legnagyobb hibájába, hogy a nézés minden pillanatában érezd és tudd, hogy épp egy horrorfilmet nézel. Mondhatnám úgy is, hogy ez nem is igazán horror, hanem sokkal inkább egy dráma, amiben történetesen a dráma az, hogy jön a maci és megesz.


És ha már a medvénél tartunk, a film másik fontos pozitívuma, hogy olyan történik benne, ami eddig még filmen nem történt. Az a pár perc, ami a majd egy órás felvezetést követi, az olyan élmény, amit egyszerűen nem bírok kiverni a fejemből. Ezért is mondom ilyen bátran, spoileresen, mert tökmindegy, hogy tudod e mi történik, én is tudtam, erre nem lehet felkészülni. Várod, hogy megtörténjen, meg is történik, de az, hogy hogyan történik meg, na az a nem mindegy. Ahogy a felvezetés során is, a mértékletességnek és a szép kivitelezésnek köszönhető, hogy remekül működik. Nem indokolatlanul fröcsögő vérrel és kitartott kamerával a még több brutális képért, hanem elkalandozó tekintettel, sípoló hanggal, homályossággal, idegesen remegő kamerával és a legfontosabb, valóságosnak tűnő megvalósítással és képekkel. Végül a kicsit csalódást keltő, a magasan tartott szinthez képest semmilyennek ható lezárás miatt nem érdemel jobbat, de az azért senki számára ne legyen kérdés, hogy kötelező darab.   8/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése