The Hustler
A svindler
Robert Rossen (1961)
A szokásos "régi film"-nézési nehézségek ismét kibabráltak velem. Egyszerűen nem tudok komolyan venni egy a valóságtól ennyire távol eső érzelemábrázolással készült filmet. Mit érzelemábrázolás! Paul Newman arcáról képtelenség bármit leolvasni (a többiek se jobbak). A szövegek, a zene és a gesztikulálás alapján azért el lehet igazodni úgy-ahogy.
Mivel sokadszorra érzem ugyanezt, megkockáztatom azt is, hogy szinte lehetetlen mély átéléssel fogyasztani ilyen kőkorszaki filmet. Nekem eleinte még azt is nehéz volt meghatároznom, hogy mi a poén és hogy mi az amit komolynak szánnak. Ennek tudatában lényegében nonszensz jó színészi munkáról beszélni, hiszen kis túlzással élve, csak felmondják a szöveget és valamit játszogatnak, esetleg fintorognak hozzá. Mindettől függetlenül persze lehetne élvezni, csak a felhasználási területe kb. olyan távol áll egy mai drámától, mint a könyvolvasás a klasszikus színháztól. Mindegyiknek megvan a helye, de szerintem nem kérdés, hogy mennyivel többet ér egy olyan film, ami arra törekszik, hogy minél jobban megközelítse a valóságosságot. Ha visszagondolok, hogy milyen régi filmek tetszenek és azoknál mi a helyzet, például a 12 dühös ember esetében is ugyanezt tapasztalni, csak ott annyira jó ritmusú a rendezés és olyan magával ragadó a történet, hogy nem fontos maga a játék. A végig könnyedre vett Hátsó ablak esetében meg alapból nincs szükség játékra. Ott bőven elég annyi, hogy Grace Kelly-n lehet legelni, meg hogy James Stewart csalafintán mosolyog végig. Egy rendes drámánál ennél jóval többre lenne szükség.
Szóval rátérve magára filmre, a történet jó, szép ívű, klasszikus felépítésű, mást meg nem nagyon érdemes értékelni rajta. Végül is nem bánom, hogy megnéztem, mert elgondolkodtatott azon, hogy hol kezdődik az alkoholizmus, hogy milyen hihetetlenül sokat nőtt az életszínvonal ötven év alatt, meg ilyenek. 5/10
Robert Rossen (1961)
A szokásos "régi film"-nézési nehézségek ismét kibabráltak velem. Egyszerűen nem tudok komolyan venni egy a valóságtól ennyire távol eső érzelemábrázolással készült filmet. Mit érzelemábrázolás! Paul Newman arcáról képtelenség bármit leolvasni (a többiek se jobbak). A szövegek, a zene és a gesztikulálás alapján azért el lehet igazodni úgy-ahogy.
Mivel sokadszorra érzem ugyanezt, megkockáztatom azt is, hogy szinte lehetetlen mély átéléssel fogyasztani ilyen kőkorszaki filmet. Nekem eleinte még azt is nehéz volt meghatároznom, hogy mi a poén és hogy mi az amit komolynak szánnak. Ennek tudatában lényegében nonszensz jó színészi munkáról beszélni, hiszen kis túlzással élve, csak felmondják a szöveget és valamit játszogatnak, esetleg fintorognak hozzá. Mindettől függetlenül persze lehetne élvezni, csak a felhasználási területe kb. olyan távol áll egy mai drámától, mint a könyvolvasás a klasszikus színháztól. Mindegyiknek megvan a helye, de szerintem nem kérdés, hogy mennyivel többet ér egy olyan film, ami arra törekszik, hogy minél jobban megközelítse a valóságosságot. Ha visszagondolok, hogy milyen régi filmek tetszenek és azoknál mi a helyzet, például a 12 dühös ember esetében is ugyanezt tapasztalni, csak ott annyira jó ritmusú a rendezés és olyan magával ragadó a történet, hogy nem fontos maga a játék. A végig könnyedre vett Hátsó ablak esetében meg alapból nincs szükség játékra. Ott bőven elég annyi, hogy Grace Kelly-n lehet legelni, meg hogy James Stewart csalafintán mosolyog végig. Egy rendes drámánál ennél jóval többre lenne szükség.
Szóval rátérve magára filmre, a történet jó, szép ívű, klasszikus felépítésű, mást meg nem nagyon érdemes értékelni rajta. Végül is nem bánom, hogy megnéztem, mert elgondolkodtatott azon, hogy hol kezdődik az alkoholizmus, hogy milyen hihetetlenül sokat nőtt az életszínvonal ötven év alatt, meg ilyenek. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése