Midnight Special
Jeff Nichols (2016)
Merész kijelentés, de számomra mostantól ez lesz a holy mother of all kapcsolatteremtő filmek. (Na jó, a Contact is mindig kedvenc marad, de az teljesen más hangvétel.) Felnőtten újráztam pár éve a Harmadik típusú találkozásokat és győztem hüledezni, hogy milyen idejétmúlt és élvezhetetlen. Persze jártam így más filmekkel is. Egyszerűen a 70-es, 80-as, 90-es években használt technika és az akkor még egyetemesen kiforratlan dramaturgia miatt, mára átélhetetlenekké váltak. Főleg egy ilyen realizmusimádónak mint nekem (és azzal a feltétellel, hogy a fősodorhoz tartozó műről van szó, nem pedig egy rendes szerzői-, urambocsá' művészfilmről).
+ Ahogy korábbi filmjeiben, Jeff Nichols ebben is a hollywoodi iskolát követi, de jó szokásához híven teljesen az alapjaitól gondolja újra és építi fel az elképzelését.
+ Végig a realitáshoz közel maradva, tökéletes ritmusérzékkel követik egymást a jelenetek.
+ A családi dráma adja a gerincét a történetnek és sosem esik át a ló túlsó oldalára, földhözragadtan mindig szem előtt tartja a karaktereit, hogy a néző ne tudjon meginogni.
+ Az akciók rövidek, velősek, jól követhetőek és sosem öncélúak.
+ Tökéletes a casting és célravezetően találó momentumokat megragadva, hibátlan színészi játékot láthatunk mindenkitől. Annyira, hogy kiemelni sincs értelme senkit.
A hab a tortán pedig az, hogy a tökéletesen felépített dráma mellett hatalmas kíváncsiságot és feszültséget halmoz fel a nézőben, és egyedülálló módon, a legvégén sem okoz csalódást. Ámulatba ejt és elérzékenyít, hiányérzet nélkül megadja azt, amit ígér. Nem lóg ki semmi, az egész egy hihetetlenül izgalmas, rejtélyekkel teli, csodálatos utazás, érzelmi hullámvasúttal, katarzissal meg mindennel együtt. Pont olyan, mint amilyennek gyerekkorunk imádott filmjeit szeretnénk látni ma is. Csakhogy ez sokkal, de sokkal jobb bármelyiknél.10/10
Szerk.: Na jó, lefokozom (szégyenteljesen), mert valami apró mégiscsak hiányzik. Nem adhatom meg neki a maximumot. 9/10
Merész kijelentés, de számomra mostantól ez lesz a holy mother of all kapcsolatteremtő filmek. (Na jó, a Contact is mindig kedvenc marad, de az teljesen más hangvétel.) Felnőtten újráztam pár éve a Harmadik típusú találkozásokat és győztem hüledezni, hogy milyen idejétmúlt és élvezhetetlen. Persze jártam így más filmekkel is. Egyszerűen a 70-es, 80-as, 90-es években használt technika és az akkor még egyetemesen kiforratlan dramaturgia miatt, mára átélhetetlenekké váltak. Főleg egy ilyen realizmusimádónak mint nekem (és azzal a feltétellel, hogy a fősodorhoz tartozó műről van szó, nem pedig egy rendes szerzői-, urambocsá' művészfilmről).
+ Ahogy korábbi filmjeiben, Jeff Nichols ebben is a hollywoodi iskolát követi, de jó szokásához híven teljesen az alapjaitól gondolja újra és építi fel az elképzelését.
+ Végig a realitáshoz közel maradva, tökéletes ritmusérzékkel követik egymást a jelenetek.
+ A családi dráma adja a gerincét a történetnek és sosem esik át a ló túlsó oldalára, földhözragadtan mindig szem előtt tartja a karaktereit, hogy a néző ne tudjon meginogni.
+ Az akciók rövidek, velősek, jól követhetőek és sosem öncélúak.
+ Tökéletes a casting és célravezetően találó momentumokat megragadva, hibátlan színészi játékot láthatunk mindenkitől. Annyira, hogy kiemelni sincs értelme senkit.
+ A képi világ egységes, szinte egyszerű, de mégis gyönyörű, ami nagyban a jól megválasztott helyszíneknek is köszönhető.
+ Visszafogottan használt, de vérprofi a CGI.
+ Ügyesen használt és a nagy elődök stílusa előtt tisztelgő a szerzett zene, persze modern köntösben. Jól szól, amikor kell hatékonyan növeli a feszültséget, de azt is tudja mikor kell csendben maradni.
A hab a tortán pedig az, hogy a tökéletesen felépített dráma mellett hatalmas kíváncsiságot és feszültséget halmoz fel a nézőben, és egyedülálló módon, a legvégén sem okoz csalódást. Ámulatba ejt és elérzékenyít, hiányérzet nélkül megadja azt, amit ígér. Nem lóg ki semmi, az egész egy hihetetlenül izgalmas, rejtélyekkel teli, csodálatos utazás, érzelmi hullámvasúttal, katarzissal meg mindennel együtt. Pont olyan, mint amilyennek gyerekkorunk imádott filmjeit szeretnénk látni ma is. Csakhogy ez sokkal, de sokkal jobb bármelyiknél.
Szerk.: Na jó, lefokozom (szégyenteljesen), mert valami apró mégiscsak hiányzik. Nem adhatom meg neki a maximumot. 9/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése