2016. július 16.

Batman v Superman: Dawn of Justice

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala
Ultimate Edition
Zack Snyder (2016)

Abszolút érthetőek a fikázók, hiszen ha ilyen mérhetetlenül öntik a pénzt egy projektbe és ilyen összpályás marketing offenzívával teszik elkerülhetetlenné az agymosást, lennének bizonyos elvárások is a film felé. Persze az olyan tulajdonságok, amik egy stúdió döntéshozó rendszerén átkerülhetnek, azok jelen is vannak. Gigantikus játékidő, korábban már behízelegtetett szereplők, sokat ígérő alapfelállás, cgi bunyó-kánaán meg ilyesmi. Snyderről ugyanakkor már mindenki tudja, hogy nem jó történetmesélő. Őt azért fizetik meg, mert úgy tudja elkábítani a népet, hogy az nem veszi észre, mekkora átverésnek az elszenvedője.


Drámailag minimálisan hatásos, hiszen annyira keszekuszán és esetlenül tálalja a történetet, hogy a cselekedetek ok-okozati viszonya tulajdonképpen nem is igazán kerül bemutatásra. Nagyjából érthető, hogy ki mit miért csinál, de egy tágabb kép már nehezen lenne felfesthető. Félkésznek se lehetne mondani, mivel a lényeg teljesen hiányzik belőle, annak csupán a körítése, a látvány-orientált része, a karakterfejlődés szempontjából fontos cselekedetek előzménye vagy következménye kerül bemutatásra, nem pedig az ami megmagyarázná, megértetné, hogy mi is történik éppen.

Nevezhetjük bravúrnak is akár, hogy Snyder ezzel a tudással sokadjára képes profitot termelni és a filmgyár élvonalában evickélni. De jobban belegondolva, a mai filmes világban elhelyezve őt, egyáltalán nem kirívó az esete. Mára már rég divatos a Marvel/DC világ összehasonlításában az utóbbit előre elkönyvelni lemaradottnak és copy-paste-előnek, aminek persze bőven van igazságalapja. A Marvel úttörő szerepe és alapvető hozzáállása szimpatikussá teszi őket, de ha utólag visszanézzük, hogy milyen filmeket hoztak össze, nem érzem, hogy annyira megérdemelnék a dicsőítést. Ez az irány nem jó, ez nem vitatható, de szerintem pl. az Ant-man féle ugyanilyen rossz. A nagy lejárató kampány ellenére, összességében kis meglepetésként, vállalhatónak ítélem.   5/10


+ Az egyetlen értékelhető alakítás Amy Adamsé. Mondjuk elfogult vagyok az irányában, de akkor is.
+ A zene azért helyenként elég sokat segít az élvezeti érték feltornászásán.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése