Everybody Wants Some!!
Richard Linklater (2016)
Egy dolog még ma is biztos. Linklater az egyik legnagyobb élő filmes koponya, aki a fontosnak szánt filmjeibe (mert neki nem csak ilyenjei vannak) aktuális, az életre általánosságában reflektív, ébresztő jellegű gondolatokat visz bele. Így ha vannak is hagyományos sémák ezen műveiben, ő nem kizárólag ezek összepasszítását végzi el szolgai módon, hanem minden történethez alapjaitól gondolja újra a filmkészítés mikéntjét és konstruktívan építi fel az általa vélt legcélszerűbb módszerrel. Volt már többféle korszaka és nyilván ő is folyamatosan változik, de az EWS!! egyértelműen kapcsolható a Sráckorhoz, mert ahhoz hasonlóan ez a film is sokaknak szenvtelen, távolságtartó lehet. Nem engedi közel a karaktereit, csupán egy külső szemlélőként vehet részt a néző az életükben. Roppant érdekes összehasonlítani a kvázi előd Tökéletlen időkkel, mivel ugyanazt a koncepciót viszi végig, csak most időben később és idősebb szereplőkkel. És mégis, abban a filmben minden egyes figurát legszívesebben megölelgetett volna az ember és egy kurvajót dumált volna vele, itt viszont minden szereplő, minden egyes mozzanata mintha a boncasztalról került volna elénk, darabjaira lett lebontva és mintegy tanulmányként bemutatva nekünk. Mindezt csupán a stílusbeli eltérésekkel éri el, ami csodálatos eredmény és megmutatja, hogy Linklatert merre kell elhelyezni a filmtörténet palettáján.
Az hogy ilyen mérsékelt érzelmeket kiváltó ábrázolásmódot választott, több szempontból is érdekes. Ezzel egyrészt jól elemezhetővé és egyben mintegy kötelezően elemezendővé teszi a karaktereit és instant kölcsönöz egyfajta intellektuálisnak ható élményt a néző számára. Másrészt viszont egy kelepcébe is zárja a befogadót, mivel nem képes erős amplitúdójú érzelmeket kiváltani, tehát nehéz kötődni hozzá. Ez a kombináció abban az esetben lenne rossz, ha középszerű lenne a tálalt téma és nem lenne intellektuálisan szórakoztató. Szerencsére erről szó sincs, mivel rettentő részletességgel kidolgozott minden jelenet és minden társalgás. Apró mozdulatok utalgatnak szerteszét, rengeteg finomságra lehet felfigyelni, úgyhogy egy nézés egész biztosan nem elég ennek a filmnek. Ügyesen fogja össze az egyetemi hangulatot, a felnövés ezen szakaszát, szépen építi fel karaktereik párkapcsolatát és a kifogyhatatlan, megunhatatlan poénforrást, a buddy-kapcsolatokat.
Összességében talán nem olyan univerzális és transzcendentális mint az "elődje" és valószínűleg nem is lesz akkora kultusz körülötte. De azt, hogy milyen elképesztő munka van benne és milyen agyasan van megszerkesztve, azt nem lehet elvitatni. Számos fontos, az ember életét jószerivel végérvényesen meghatározó momentumot láthatunk. A záró képsor pedig, ahogy a főszereplőnk élete első egyetemi előadásán rögtön a legelső percekben álomra hajtja fejét, az utóbbi idők egyik legmegnyugtatóbb és legkielégítőbb lezárása egy filmnek. 8/10
+ Nagyszerű zenék és tehetséges, ám teljesen ismeretlen színészek lelhetők fel a filmben.
Egy dolog még ma is biztos. Linklater az egyik legnagyobb élő filmes koponya, aki a fontosnak szánt filmjeibe (mert neki nem csak ilyenjei vannak) aktuális, az életre általánosságában reflektív, ébresztő jellegű gondolatokat visz bele. Így ha vannak is hagyományos sémák ezen műveiben, ő nem kizárólag ezek összepasszítását végzi el szolgai módon, hanem minden történethez alapjaitól gondolja újra a filmkészítés mikéntjét és konstruktívan építi fel az általa vélt legcélszerűbb módszerrel. Volt már többféle korszaka és nyilván ő is folyamatosan változik, de az EWS!! egyértelműen kapcsolható a Sráckorhoz, mert ahhoz hasonlóan ez a film is sokaknak szenvtelen, távolságtartó lehet. Nem engedi közel a karaktereit, csupán egy külső szemlélőként vehet részt a néző az életükben. Roppant érdekes összehasonlítani a kvázi előd Tökéletlen időkkel, mivel ugyanazt a koncepciót viszi végig, csak most időben később és idősebb szereplőkkel. És mégis, abban a filmben minden egyes figurát legszívesebben megölelgetett volna az ember és egy kurvajót dumált volna vele, itt viszont minden szereplő, minden egyes mozzanata mintha a boncasztalról került volna elénk, darabjaira lett lebontva és mintegy tanulmányként bemutatva nekünk. Mindezt csupán a stílusbeli eltérésekkel éri el, ami csodálatos eredmény és megmutatja, hogy Linklatert merre kell elhelyezni a filmtörténet palettáján.
Az hogy ilyen mérsékelt érzelmeket kiváltó ábrázolásmódot választott, több szempontból is érdekes. Ezzel egyrészt jól elemezhetővé és egyben mintegy kötelezően elemezendővé teszi a karaktereit és instant kölcsönöz egyfajta intellektuálisnak ható élményt a néző számára. Másrészt viszont egy kelepcébe is zárja a befogadót, mivel nem képes erős amplitúdójú érzelmeket kiváltani, tehát nehéz kötődni hozzá. Ez a kombináció abban az esetben lenne rossz, ha középszerű lenne a tálalt téma és nem lenne intellektuálisan szórakoztató. Szerencsére erről szó sincs, mivel rettentő részletességgel kidolgozott minden jelenet és minden társalgás. Apró mozdulatok utalgatnak szerteszét, rengeteg finomságra lehet felfigyelni, úgyhogy egy nézés egész biztosan nem elég ennek a filmnek. Ügyesen fogja össze az egyetemi hangulatot, a felnövés ezen szakaszát, szépen építi fel karaktereik párkapcsolatát és a kifogyhatatlan, megunhatatlan poénforrást, a buddy-kapcsolatokat.
Összességében talán nem olyan univerzális és transzcendentális mint az "elődje" és valószínűleg nem is lesz akkora kultusz körülötte. De azt, hogy milyen elképesztő munka van benne és milyen agyasan van megszerkesztve, azt nem lehet elvitatni. Számos fontos, az ember életét jószerivel végérvényesen meghatározó momentumot láthatunk. A záró képsor pedig, ahogy a főszereplőnk élete első egyetemi előadásán rögtön a legelső percekben álomra hajtja fejét, az utóbbi idők egyik legmegnyugtatóbb és legkielégítőbb lezárása egy filmnek. 8/10
+ Nagyszerű zenék és tehetséges, ám teljesen ismeretlen színészek lelhetők fel a filmben.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése