Demolition
Jean-Marc Vallée (2015)
Szinopszisa alapján elég könnyen be lehet skatulyázni a történetet és nekiálltában szinte már ízlelgeti is az ember a csöpögős lezárást, meg a gyorsan feledésbe merülő, szájba rágott tanulságot... Szerencsére erről szó sincs, ugyanis Jean-Marc Vallée ezen filmjével egyértelműsítette, hogy mostantól mindenképpen figyelni kell rá. Beette magát az amerikai filmgyártás felső körébe és úgy néz ki, hogy ez számára azért volt cél, hogy küldetésszerűen készítsen filmeket.
Hát épp erről pofázok folyamatosan. Hogy fogjuk meg végre a másik oldaláról a dolgokat, hogy hagyjuk el a kliséket, hiszen minden történetet ezerféleképpen lehet tálalni. Nade várjunk csak. Olvasom a Rotten Tomatoes konszenzusát és értetlenkedek. "...too often settles for clichés." Mintha másik filmet néztem volna. Furcsa egy dolog ez, mivel ha jobban belegondolok a történetelemek valóban elég ismerősek és végeredményben az elég bőven kitárgyalt téma kánonjába beilleszthető ennek a filmnek a tanulsága is. Persze hova lyukadna ki máshova, ha egyszer egy úgymond nevelő szándékú drámáról van szó.
Valahol ott látom az ellentmondás okát, hogy ez egy elég erős hangulattal bíró film, ami rányomja a bélyegét a néző szájízére. Ki, milyen apró hatásra, hangulati vagy történetelemre kezdi elfordítani az orrát? Én például azzal, hogy teljesen szokatlan férfi-nő, apafigura-fiúgyerek kapcsolatokat láthattam, teljesen le lettem kenyerezve. Lehet, hogy ez az összeomlás, a "tünetek" szintjén túl szokványos, túl halivúdias sokaknak, de akik erre hivatkozva kiáltanak középszert, azok szerintem missing the point of the movie, big time. Nem kiemelkedő teljesítmény, de nekem bőven tudott újat mondani. 7/10
Szinopszisa alapján elég könnyen be lehet skatulyázni a történetet és nekiálltában szinte már ízlelgeti is az ember a csöpögős lezárást, meg a gyorsan feledésbe merülő, szájba rágott tanulságot... Szerencsére erről szó sincs, ugyanis Jean-Marc Vallée ezen filmjével egyértelműsítette, hogy mostantól mindenképpen figyelni kell rá. Beette magát az amerikai filmgyártás felső körébe és úgy néz ki, hogy ez számára azért volt cél, hogy küldetésszerűen készítsen filmeket.
Hát épp erről pofázok folyamatosan. Hogy fogjuk meg végre a másik oldaláról a dolgokat, hogy hagyjuk el a kliséket, hiszen minden történetet ezerféleképpen lehet tálalni. Nade várjunk csak. Olvasom a Rotten Tomatoes konszenzusát és értetlenkedek. "...too often settles for clichés." Mintha másik filmet néztem volna. Furcsa egy dolog ez, mivel ha jobban belegondolok a történetelemek valóban elég ismerősek és végeredményben az elég bőven kitárgyalt téma kánonjába beilleszthető ennek a filmnek a tanulsága is. Persze hova lyukadna ki máshova, ha egyszer egy úgymond nevelő szándékú drámáról van szó.
Valahol ott látom az ellentmondás okát, hogy ez egy elég erős hangulattal bíró film, ami rányomja a bélyegét a néző szájízére. Ki, milyen apró hatásra, hangulati vagy történetelemre kezdi elfordítani az orrát? Én például azzal, hogy teljesen szokatlan férfi-nő, apafigura-fiúgyerek kapcsolatokat láthattam, teljesen le lettem kenyerezve. Lehet, hogy ez az összeomlás, a "tünetek" szintjén túl szokványos, túl halivúdias sokaknak, de akik erre hivatkozva kiáltanak középszert, azok szerintem missing the point of the movie, big time. Nem kiemelkedő teljesítmény, de nekem bőven tudott újat mondani. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése