Warcraft
Warcraft: A kezdetek
Duncan Jones (2016)
Nagyon sok mocsok összegyűlt ezzel a filmmel kapcsolatban, amiből látszik, hogy sokan bíztak benne és szurkoltak neki. Én nem tudok csúfolkodni, mert szerintem nem egyértelműen gyalázatos. Sőt, a film első fele nagyon tetszett, szinte egész felvillanyozóan hatott rám. A második óra viszont sajnos észrevétlenül átkúszik ügyetlen történetvezetésbe, aztán hirtelen vége is lesz. Csalódott. Az vagyok, mert a lehetőség megvolt és majdnem sikerült is élni vele.
A legnagyobb gond nyilvánvalóan az, hogy egy ilyen világ felépítéséhez két óra rettenetesen kevés. Nem is értem, hogy az évek óta tartó indokolatlanul hosszú filmek időszakában ezt miért érezték elegendőnek. Amatőr hiba ez egy ilyen gigantikus produkciónál. Ez több rétegén is érződik a filmnek. Elsősorban azon, hogy a vége úgy lett összecsapva, hogy a hangsúlyok alig érződnek és úgy jön a lezárás, hogy az ember még nézné vagy egy órán át. Másodsorban meg azon, hogy nagyon nagy tempóra lett kényszerítve a legelejétől fogva. Nem feltétlen gond, hogy nem magyaráz agyon mindent, de az viszont igen, hogy kapkodó, izgága a rendezés és rettenetesen hiányoznak a lassú, nyugodt világépítést célzó, bemutató jellegű percek, amitől igazán meg lehetne szeretni ezt a világot. Nincs idő megismerni a szereplőket és a helyszíneket és ez csúnyán visszaüt a játékidő második felében, mikorra már szükség lenne arra, hogy belesüppedve át tudjunk szellemülni, nem pedig kapkodni a fejünket, hogy mi történik.
± A látvány, leszámítva azt, hogy kapkodva kell bemutatni mindent, egyszerűen mesés! Szinte minden képkocka egy digitális festmény, arányos, részletesen kidolgozott és ragyogóan színes, kontrasztos. Rettenetesen nagy kár, hogy nincs időnk nyugodtan legeltetni rajta a szemünket.
– Nem egyértelműen rossz döntés, hogy javarészt ismeretlen színészeket választottak, de a karizma azért hiányzik, a Gyűrűk ura filmekhez képest mindenképpen.
– Paula Patton egy kutyaütő színész, ráadásul némely jelenetben olyan mintha öt perces munkával kenték volna be zölddel és egy 100 forintos kínai műanyag vámpírfogat tettek volna a szájába.
– A zene közepes, semmilyen.
Hogy a háttérben mi húzódik, azt nem ismerem, de Duncan Jonestól ez halvány teljesítmény és sajnos nem sok jót fest le a videojáték adaptációk jövőjét illetően. Vajon mikor jönnek rá a filmkészítők, hogy mindegy mi az alap, filmet ugyanúgy kell csinálni belőle, mint bármi másból? 5/10
Duncan Jones (2016)
Nagyon sok mocsok összegyűlt ezzel a filmmel kapcsolatban, amiből látszik, hogy sokan bíztak benne és szurkoltak neki. Én nem tudok csúfolkodni, mert szerintem nem egyértelműen gyalázatos. Sőt, a film első fele nagyon tetszett, szinte egész felvillanyozóan hatott rám. A második óra viszont sajnos észrevétlenül átkúszik ügyetlen történetvezetésbe, aztán hirtelen vége is lesz. Csalódott. Az vagyok, mert a lehetőség megvolt és majdnem sikerült is élni vele.
A legnagyobb gond nyilvánvalóan az, hogy egy ilyen világ felépítéséhez két óra rettenetesen kevés. Nem is értem, hogy az évek óta tartó indokolatlanul hosszú filmek időszakában ezt miért érezték elegendőnek. Amatőr hiba ez egy ilyen gigantikus produkciónál. Ez több rétegén is érződik a filmnek. Elsősorban azon, hogy a vége úgy lett összecsapva, hogy a hangsúlyok alig érződnek és úgy jön a lezárás, hogy az ember még nézné vagy egy órán át. Másodsorban meg azon, hogy nagyon nagy tempóra lett kényszerítve a legelejétől fogva. Nem feltétlen gond, hogy nem magyaráz agyon mindent, de az viszont igen, hogy kapkodó, izgága a rendezés és rettenetesen hiányoznak a lassú, nyugodt világépítést célzó, bemutató jellegű percek, amitől igazán meg lehetne szeretni ezt a világot. Nincs idő megismerni a szereplőket és a helyszíneket és ez csúnyán visszaüt a játékidő második felében, mikorra már szükség lenne arra, hogy belesüppedve át tudjunk szellemülni, nem pedig kapkodni a fejünket, hogy mi történik.
± A látvány, leszámítva azt, hogy kapkodva kell bemutatni mindent, egyszerűen mesés! Szinte minden képkocka egy digitális festmény, arányos, részletesen kidolgozott és ragyogóan színes, kontrasztos. Rettenetesen nagy kár, hogy nincs időnk nyugodtan legeltetni rajta a szemünket.
– Nem egyértelműen rossz döntés, hogy javarészt ismeretlen színészeket választottak, de a karizma azért hiányzik, a Gyűrűk ura filmekhez képest mindenképpen.
– Paula Patton egy kutyaütő színész, ráadásul némely jelenetben olyan mintha öt perces munkával kenték volna be zölddel és egy 100 forintos kínai műanyag vámpírfogat tettek volna a szájába.
– A zene közepes, semmilyen.
Hogy a háttérben mi húzódik, azt nem ismerem, de Duncan Jonestól ez halvány teljesítmény és sajnos nem sok jót fest le a videojáték adaptációk jövőjét illetően. Vajon mikor jönnek rá a filmkészítők, hogy mindegy mi az alap, filmet ugyanúgy kell csinálni belőle, mint bármi másból? 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése