2016. december 12.

Cool Hand Luke

Bilincs és mosoly
Stuart Rosenberg (1967)

A film ártatlan hozzáállása és a végtelen jóindulatom miatt középre célzom az osztályzatomat, de külön kiemelném, hogy nem sok örömöm volt a nézésében. Hogy miért? A régi filmek befogadásával kapcsolatos állandó jellegű problémáimba már nem is kezdek bele (mostantól igyekszem mindenkit megkímélni ettől, de egyébként jelen esetben nem annyira zavaró a dolog), csupán egyetlen aspektusra szeretnék kitérni. A film célja ugyebár egy öntörvényű, kissé együgyű, különc ember bemutatása lenne. Ennek rendeltek alá tulajdonképpen minden mellékszereplőt és minden történetelemet. Ezt úgy értem, hogy tényleg mindent ennek rendeltek alá. Ennek köszönhetően rettentő hamisak a férfi-férfi kapcsolatok. Meseszerűen elnagyolt és gyermeteg elképzelés ez az emberekről, hogy ilyesfajta feltétel nélküli, bajtársiasságnak álcázott dimenziótlanságot erőltetnek rá emberek nagy csoportjára. Ilyesmi a való világban egyszerűen nem is létezhet. Érdekes ellenpont, hogy amikor az anyjával beszél, egyből élni kezd a film és lassan kezd felsejleni Luke karakterének valódi mivolta is. Aztán mivel ez kizárólag egy jelenetre koncentrálódik, utána újra csak az áhítat marad feléje a többi férfiember által. Tetszelgés, sokatmondó poénok (nem), haverság, ilyesmi. Átlátszó és üres; a film valódi értéke számomra nem került napvilágra. Kultstátusz? Nem értem miért. Jó film? Mai szemmel ez sem egyértelmű.   5/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése