Into the Forest
Patricia Rozema (2015)
Van ugye ez a Max Richter nevű fazon, akinél ha megnyomják a bekapcsoló gombot, akkor vég nélkül okádja magából a szomorkás, vonósokkal és némi elektronikával operáló zenéjét. Csodálatos albumokkal örvendeztette meg a zenekedvelőket és igen hatásos filmzenéket szokott írni, de azt azért szem előtt kell tartani, hogy nagyon könnyen be lehet sokallni belőle. Remek ellenpélda az Arrival, ahol tökéletesen elegyedik a használt száma, Jóhann Jóhannsson szokatlanul visszafogott szerzett zenéjével.
Szóval az Into the Forestben éppen az óva intett módon, túlságosan szabadon engedik. Viszont úgy néz ki, hogy ez a rendezői koncepció részeként alakult így, méghozzá azért, mert a film egyébként is hajlamos a merengésre, a képeket beszélni hagyva elidőzni. Nincs is ezzel nagyobb baj, csupán az, hogy az én ízlésemnek túl romantikusan, a realitás talajától eléggé elrugaszkodva teszi ezt. Alapvetően szépen felvázolja a karaktereket, szerencsésen inkább homályba veszni hagyja az apokalipszis mikéntjét, a lányok közötti viaskodás/bajtársiasság és a mellékszereplőkkel való konfliktusok is érthetőek/átérezhetőek, és bár semmi sincs bőven kifejtve, a hatásvadászat marginális pontján innen, zökkenőmentesen evickél végig a történeten. A fő gond az, hogy annyira az érzelmi oldalról közelíti meg a túlélés kérdését, hogy a gyakorlati oldal mellőzése már eléri azt a szintet, hogy kibillenjen a hihetőség keskeny medréből. Sajnos túl naiv és banálisan ignoráns ezen a téren. Szexista módon, mondatnám, hogy látszik, hogy nő rendezte, és ezzel tulajdonképpen nem is mondanék semmi rosszat, mivel egyértelműen női látásmódot közvetít. Kb. a Survivalist ellenpéldája is lehetne. Mindkettőnek megvan a helye a filmezésben. 6/10
Van ugye ez a Max Richter nevű fazon, akinél ha megnyomják a bekapcsoló gombot, akkor vég nélkül okádja magából a szomorkás, vonósokkal és némi elektronikával operáló zenéjét. Csodálatos albumokkal örvendeztette meg a zenekedvelőket és igen hatásos filmzenéket szokott írni, de azt azért szem előtt kell tartani, hogy nagyon könnyen be lehet sokallni belőle. Remek ellenpélda az Arrival, ahol tökéletesen elegyedik a használt száma, Jóhann Jóhannsson szokatlanul visszafogott szerzett zenéjével.
Szóval az Into the Forestben éppen az óva intett módon, túlságosan szabadon engedik. Viszont úgy néz ki, hogy ez a rendezői koncepció részeként alakult így, méghozzá azért, mert a film egyébként is hajlamos a merengésre, a képeket beszélni hagyva elidőzni. Nincs is ezzel nagyobb baj, csupán az, hogy az én ízlésemnek túl romantikusan, a realitás talajától eléggé elrugaszkodva teszi ezt. Alapvetően szépen felvázolja a karaktereket, szerencsésen inkább homályba veszni hagyja az apokalipszis mikéntjét, a lányok közötti viaskodás/bajtársiasság és a mellékszereplőkkel való konfliktusok is érthetőek/átérezhetőek, és bár semmi sincs bőven kifejtve, a hatásvadászat marginális pontján innen, zökkenőmentesen evickél végig a történeten. A fő gond az, hogy annyira az érzelmi oldalról közelíti meg a túlélés kérdését, hogy a gyakorlati oldal mellőzése már eléri azt a szintet, hogy kibillenjen a hihetőség keskeny medréből. Sajnos túl naiv és banálisan ignoráns ezen a téren. Szexista módon, mondatnám, hogy látszik, hogy nő rendezte, és ezzel tulajdonképpen nem is mondanék semmi rosszat, mivel egyértelműen női látásmódot közvetít. Kb. a Survivalist ellenpéldája is lehetne. Mindkettőnek megvan a helye a filmezésben. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése