2016. december 8.

Miele

Valeria Golino (2013)

Eme film egy öntörvényű, ténylegesen és teljesen szabad, egyenjogúként élő nő (mik vannak!) életének egy rövid, számára nagyon meghatározó szakaszán keresztül boncolgatja az eutanázia kérdését. Nem igazán szánt mélyre, mivel nem történik olyan szimbolikus esemény amiből általánosítani lehetne. Minden ember más, minden eset más, a téma pedig van olyan kényes, hogy minden egyes embernek mást jelentsen és másképp lássa a lehetőségeket. Ez így van a filmben szereplő karakterekkel és a filmet befogadó nézőkkel is. Jasmine Trinca nem igazán a színészi játékával ragasztja a szemet a képre, hanem inkább a rá osztott visszafogottság és az ehhez nagyszerűen passzoló letisztult, természetes szépsége miatt. Hozza a legszükségesebbet, érteni a motivációit, de nem egy emlékezetes alakítás. Valahogy így vagyok az egész filmmel kapcsolatban is. Valeria Golinonak (a társíróival együtt) ezzel az elég egysíkú dramaturgiával nem sikerült kiváltania elemi erővel ható érzelmi reakciókat. A magánéleti szál nem igen fut ki sehova és a mellékszereplők is elsikkadnak, pedig érdekes töltet lehetne. A papi öngyilkossága meg ugyan választ ad a kettejük furcsa kapcsolatára, és mindkettejük nézetét megerősíti valamelyest, de valahogy mégsem érzem úgy, hogy ezzel olyat mondtak volna nekem, ami valóban jó szolgálatot tesz az okulásomat illetően. Hol van ez egy Amour-hoz vagy egy Barbárok a kapuk előtt-höz képest.   6/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése