Napszállta
Nemes László (2018)
Ahogy elmélkedtem, sőt, pörögtem és kattogtam rajta a napokban (mert muszáj volt), két fontos gondolat fogalmazódott meg bennem.
Az egyik, hogy milyen csodálatra méltó munka az, amit Nemesék elvégeztek. A jelenlegi filmtechnika csúcsát tárják elénk. Az egész világon ámulva néz(het)nek rá a filmkészítést értő filmesek, kritikusok és nézők. Újszerű előadásmód, egyből maximális minőségben kivitelezve. Azt hiszem ez se gyakori dolog. Ennél profibb, múltba révedő víziót senki nem tudna létrehozni. A tökéletes illúzió. Elképesztő koreográfiákkal szlalomoznak hatalmas, finom részletekkel kidolgozott díszletek között, de mondhatnám a kosztümöket, meg minden egyéb technikai részletet. A leginkább az nyűgöz le, ahogy megpróbálom összeszedni, hogy egy-egy jelenet mekkora szervezést és átgondolt tervezést igényelhetett. Egész egyszerűen lenyűgöző. Igazán büszkék lehetünk rá(juk).
A másik pedig az, hogy ehhez képest milyen bénaságokon "bukik el" ez a rendkívül ambíciózus vállalkozás. Mert gondom, az bizony nagyon sok van ezzel a filmmel.
Kapásból az első jelent furcsán hat, mert miközben ajánlgatják Írisznek a kalapokat és mutatják neki az odatartott tükörben, hogy hogy mutat, egyszerűen nem értem, hogy hova néz, és miért ilyen álmodozóan zavaros a tekintete. Lehet mondani, hogy később rájövünk, mennyire fontos pillanatok ezek neki, de sajnos nem csak az ő reakcióival van probléma. Általános gond, hogy az emberek közötti párbeszédek életszerűtlenek. Több okból is. Mindenki rémesen komoly, ami semmiképpen nem indokolt, még aggasztó történelmi viszonyok között sem. Részben érthető persze, hiszen a főszereplőt el nem eresztő, követő cselekményben egy erősen leszűkült látóterünk és nézőpontunk van, tehát csak az Írisszel kapcsolatos interakciókat láthatjuk. De akkor is. Nem tűnik indokoltnak, inkább feleslegesen kimódoltnak a mindenki részéről érkező instant komorság és ellenszenv.
A legtöbbször Írisz kalandozása elintéződik annyival, hogy "Hol voltál?", aztán már húzzák, vonják tovább, hogy haladjon a cselekmény. Kicsit átlátszónak tűnik, hogy ilyen könnyen lépünk túl mindenen. Outsider, különc, akire mindenki furcsán néz, de például Brill úr folyamatos kedvesebbé válása se teljesen érthető. Minden interakció pár másodperc és szinte sosincs lezárva, csak továbblépünk. Ez a Saul fiában a lágerben totál érthető és logikus húzás. Itt maximum akkor lehetett volna az, ha érthetőek az emberek érzelmei és az ő életükben zajló tétek.
Aztán ott van a sok tömegben játszódó, kavargó jelenet. Írisz mindig jókor és jó helyre kerül, ahhoz hogy a néző lássa a fontosnak tartott eseményeket. De amúgy kurvára nem tiszta, hogy mi miért történik és miért pont akkor. Egyik helyről a másikra jutva mindig faggatózni próbál, hogy végre megtudjon valami érdemit a bátyjáról. Tőmondatokra tőmondatokat, vagy csak sejtelmes nézéseket kap. Legalább ha valami változatosság lenne ezekben a reakciókban, mert hogy mindenki ugyanúgy el akar titkolni valamit vagy nem mer mondani neki semmit, az nem túl valószínű. Én egyébként sokszor voltam úgy, hogy mikor valamire rákérdezett, nem is tudtam eldönteni, hogy most éppen ki vagy mi felől érdeklődik. És abban sem vagyok biztos, hogy a kettejük addigi kapcsolatát és interakcióját tekintve a kérdezettnek tudnia kéne, hogy kiről/miről van szó. Vicces, de kimondható, hogy azért nem tetszik jobban a film, mert a főszereplő okosabb és életrevalóbb mint én. Amikor megérkezik Budapestre, ugyanúgy fingja nincs semmiről mint nekem, mégis úgy tűnik, hogy többet össze tudott rakni abból a pár szóból amit elé vetnek.
Félreértés azért ne essék, azzal az alapvető koncepcióval, hogy a kort, a miliőt akarja elsősorban bemutatni Nemes, teljes mértékben egyetértek. Sőt, egyenesen üdítőnek találom, hogy a történet java homályba vész és rengeteget lehet agyalni rajta. De attól még a karakterek kapcsolatai szintjén egyértelműnek, logikusnak és érthetőnek kellene lennie... A sok probléma taglalását követően újfent szeretném leszögezni, mi több, hangsúlyozni, hogy a Napszállta egy roppant magával ragadó, erős hangulatú, sodró hatású film, csodálatosan egyedi kivitelezésben. Believe me, I really enjoyed it.
Végül még az a kérdés foglalkoztat, hogy miként lesz hosszabb távon megítélve. Abból kiindulva, hogy milyen cikkek készültek róla és hogy rám milyen hatással volt, egyértelmű, hogy Nemes egy érvényes, nem one hit wonder-ként kezelt filmkészítő. De most azért elég nehéz helyzetben lesz a következő filmjével. (Nem mintha ezzel könnyebben lett volna.) Sokáig bujkált, míg végül elő tudott bújni ezzel az előremutató, vérprofi munkát igénylő stílusával. Csinált belőle egy mesterművet, meg egy elég megosztót. Ugyanakkor, mindemellett és mindezek ellenére, fenntartom a lehetőséget, hogy másodszorra, vagy többedszerre sokkal jobb élményt tud nyújtani. Megjegyzendő, hogy meggyőződésem szerint dobhat egy jókorát az élvezhetőségen, ha a történelmi háttérről kellően tájékozódik a néző. (Unlike me.) Nem mostanában, de újra fogom nézni, mert roppant izgalmas és érdekes projekt. Érthető, hogy megosztó és valószínűleg nem is nagyon lehet másképp viszonyulni hozzá, csak ambivalens érzésekkel. 7/10
Ahogy elmélkedtem, sőt, pörögtem és kattogtam rajta a napokban (mert muszáj volt), két fontos gondolat fogalmazódott meg bennem.
Az egyik, hogy milyen csodálatra méltó munka az, amit Nemesék elvégeztek. A jelenlegi filmtechnika csúcsát tárják elénk. Az egész világon ámulva néz(het)nek rá a filmkészítést értő filmesek, kritikusok és nézők. Újszerű előadásmód, egyből maximális minőségben kivitelezve. Azt hiszem ez se gyakori dolog. Ennél profibb, múltba révedő víziót senki nem tudna létrehozni. A tökéletes illúzió. Elképesztő koreográfiákkal szlalomoznak hatalmas, finom részletekkel kidolgozott díszletek között, de mondhatnám a kosztümöket, meg minden egyéb technikai részletet. A leginkább az nyűgöz le, ahogy megpróbálom összeszedni, hogy egy-egy jelenet mekkora szervezést és átgondolt tervezést igényelhetett. Egész egyszerűen lenyűgöző. Igazán büszkék lehetünk rá(juk).
A másik pedig az, hogy ehhez képest milyen bénaságokon "bukik el" ez a rendkívül ambíciózus vállalkozás. Mert gondom, az bizony nagyon sok van ezzel a filmmel.
Kapásból az első jelent furcsán hat, mert miközben ajánlgatják Írisznek a kalapokat és mutatják neki az odatartott tükörben, hogy hogy mutat, egyszerűen nem értem, hogy hova néz, és miért ilyen álmodozóan zavaros a tekintete. Lehet mondani, hogy később rájövünk, mennyire fontos pillanatok ezek neki, de sajnos nem csak az ő reakcióival van probléma. Általános gond, hogy az emberek közötti párbeszédek életszerűtlenek. Több okból is. Mindenki rémesen komoly, ami semmiképpen nem indokolt, még aggasztó történelmi viszonyok között sem. Részben érthető persze, hiszen a főszereplőt el nem eresztő, követő cselekményben egy erősen leszűkült látóterünk és nézőpontunk van, tehát csak az Írisszel kapcsolatos interakciókat láthatjuk. De akkor is. Nem tűnik indokoltnak, inkább feleslegesen kimódoltnak a mindenki részéről érkező instant komorság és ellenszenv.
A legtöbbször Írisz kalandozása elintéződik annyival, hogy "Hol voltál?", aztán már húzzák, vonják tovább, hogy haladjon a cselekmény. Kicsit átlátszónak tűnik, hogy ilyen könnyen lépünk túl mindenen. Outsider, különc, akire mindenki furcsán néz, de például Brill úr folyamatos kedvesebbé válása se teljesen érthető. Minden interakció pár másodperc és szinte sosincs lezárva, csak továbblépünk. Ez a Saul fiában a lágerben totál érthető és logikus húzás. Itt maximum akkor lehetett volna az, ha érthetőek az emberek érzelmei és az ő életükben zajló tétek.
Aztán ott van a sok tömegben játszódó, kavargó jelenet. Írisz mindig jókor és jó helyre kerül, ahhoz hogy a néző lássa a fontosnak tartott eseményeket. De amúgy kurvára nem tiszta, hogy mi miért történik és miért pont akkor. Egyik helyről a másikra jutva mindig faggatózni próbál, hogy végre megtudjon valami érdemit a bátyjáról. Tőmondatokra tőmondatokat, vagy csak sejtelmes nézéseket kap. Legalább ha valami változatosság lenne ezekben a reakciókban, mert hogy mindenki ugyanúgy el akar titkolni valamit vagy nem mer mondani neki semmit, az nem túl valószínű. Én egyébként sokszor voltam úgy, hogy mikor valamire rákérdezett, nem is tudtam eldönteni, hogy most éppen ki vagy mi felől érdeklődik. És abban sem vagyok biztos, hogy a kettejük addigi kapcsolatát és interakcióját tekintve a kérdezettnek tudnia kéne, hogy kiről/miről van szó. Vicces, de kimondható, hogy azért nem tetszik jobban a film, mert a főszereplő okosabb és életrevalóbb mint én. Amikor megérkezik Budapestre, ugyanúgy fingja nincs semmiről mint nekem, mégis úgy tűnik, hogy többet össze tudott rakni abból a pár szóból amit elé vetnek.
Félreértés azért ne essék, azzal az alapvető koncepcióval, hogy a kort, a miliőt akarja elsősorban bemutatni Nemes, teljes mértékben egyetértek. Sőt, egyenesen üdítőnek találom, hogy a történet java homályba vész és rengeteget lehet agyalni rajta. De attól még a karakterek kapcsolatai szintjén egyértelműnek, logikusnak és érthetőnek kellene lennie... A sok probléma taglalását követően újfent szeretném leszögezni, mi több, hangsúlyozni, hogy a Napszállta egy roppant magával ragadó, erős hangulatú, sodró hatású film, csodálatosan egyedi kivitelezésben. Believe me, I really enjoyed it.
Végül még az a kérdés foglalkoztat, hogy miként lesz hosszabb távon megítélve. Abból kiindulva, hogy milyen cikkek készültek róla és hogy rám milyen hatással volt, egyértelmű, hogy Nemes egy érvényes, nem one hit wonder-ként kezelt filmkészítő. De most azért elég nehéz helyzetben lesz a következő filmjével. (Nem mintha ezzel könnyebben lett volna.) Sokáig bujkált, míg végül elő tudott bújni ezzel az előremutató, vérprofi munkát igénylő stílusával. Csinált belőle egy mesterművet, meg egy elég megosztót. Ugyanakkor, mindemellett és mindezek ellenére, fenntartom a lehetőséget, hogy másodszorra, vagy többedszerre sokkal jobb élményt tud nyújtani. Megjegyzendő, hogy meggyőződésem szerint dobhat egy jókorát az élvezhetőségen, ha a történelmi háttérről kellően tájékozódik a néző. (Unlike me.) Nem mostanában, de újra fogom nézni, mert roppant izgalmas és érdekes projekt. Érthető, hogy megosztó és valószínűleg nem is nagyon lehet másképp viszonyulni hozzá, csak ambivalens érzésekkel. 7/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése