Hearts Beat Loud

Hangosan dobogó szívek
Brett Haley (2018)

Gondolná a fene, de igazából elég nehéz lehet összehozni a tét nélküli, főleg a behízelgésre játszó, zenékkel teletolt, boldogságbomba típusú zsánerdarabot, mint amilyen a Hearts Beat Loud akart lenni. Mert itt is megvannak a szükséges kellékek, név szerint a szerethető hétköznapi figurák, a megoldhatatlannak közel sem mondható családi problémák, a felszabadító, önfeledt pillanatok, a rengeteg popkulturális utalás, ilyesmi. És végig ott táncol a határon, hogy beleszeressek, de gondolom kitaláltátok, mégsem megy.

– A zene sajnos nem valami jó, pedig igen fontos szerepet kap.
– Nick Offerman túl semmilyen. Majdnem hihető, de aztán végül mégsem.
– Kiersey Clemons cuki, meg minden... Azt azért nem merném mondani, hogy rosszul játszik, de nekem nem volt szimpatikus amit csinált.
± A történet szíve a helyén van, nincs semmi említésre méltó probléma az írással, de így 9 nappal a megtekintése után, nem nagyon tudnám megmondani, hogy a java játékidő mivel telt el.

Voltaképpen semmi nagyobb hiba nincs tehát, csak sajnos minden ízében ismerős, na meg közben borzasztóan középszerű is. Egynek elmegy azért.   6/10