Overlord
Julius Avery (2018)
Ilyennek kellett volna lenniük a 80-as évekbeli akciófilmeknek. Jól csinálja azt műfaji típust, amit anno gyerekként szerettünk, de ma már inkább letagadnánk. Na nem mintha ezt bármilyen szinten komolyan lehetne venni. Könnyű, tele van túlzásokkal és totál a gyerekes elképzelés szintjén mozog a történet. Viszont nem vállal be menthetetlen hülyeségeket, hanem megmarad a B-filmek könnyedebb, jópofább oldalán. Bátran mer nagyot vállalni és közben nem nézi hülyének a nézőt, hanem partnerként kezeli. Érezhetően mindent a szórakoztatásnak rendel alá. Csak kiforrott dramaturgia alapján dolgozik, de látni, hogy a műfajt nagyon alaposan kitanulmányozta, majd a vállalható rétegeket alkalmazta csak. Kemény tempóban és jó ritmusban pörgi végig az elődökhöz képest egész hosszú játékidőt.
Hibának talán annyit tudnék felróni, hogy néhány szituációban kicsit túl bátran futkároznak a nyílt golyózáporban sértetlenül, de ez se annyira vészes. Vicces amúgy. Engem is csak ilyen dolgok tudnak zavarni, miközben übermensch-zombik futkároznak. Mert az egy dolog, hogy a fantáziát engedik szabadon szárnyalni, de a realitásérzet (ami számomra esszenciális jelentőséggel bír) bizony ilyen apróságokon múlik... Egy karizmatikus főhős mondjuk még elkelt volna. Pilou Asbæktől viszont kicsit tényleg megijedtem egy ponton. Nagyon jól tolja. Meg a grafikusok is, akik az arcát animálták.
Az éjszakai, ködös, mélykék-zöld domináns, erdős tájak egyszerűen észbontóan jól néznek ki! Amúgy eléggé szarrá van effektezve (ez nem nagyon szokott tetszeni), de itt valahogy még ez sem zavart. Elnézve a film készítőit, az hogy ilyen váratlanul jól sikerült, valószínűleg inkább egy szerencsés csillagállásnak vagy a véletlennek köszönhető. És a legérdekesebb aspektusa pedig az, hogy akkor most ez lesz a legmagasabbra értékelt film, amihez J.J. Abramsnek eddig köze volt. 8/10
Ilyennek kellett volna lenniük a 80-as évekbeli akciófilmeknek. Jól csinálja azt műfaji típust, amit anno gyerekként szerettünk, de ma már inkább letagadnánk. Na nem mintha ezt bármilyen szinten komolyan lehetne venni. Könnyű, tele van túlzásokkal és totál a gyerekes elképzelés szintjén mozog a történet. Viszont nem vállal be menthetetlen hülyeségeket, hanem megmarad a B-filmek könnyedebb, jópofább oldalán. Bátran mer nagyot vállalni és közben nem nézi hülyének a nézőt, hanem partnerként kezeli. Érezhetően mindent a szórakoztatásnak rendel alá. Csak kiforrott dramaturgia alapján dolgozik, de látni, hogy a műfajt nagyon alaposan kitanulmányozta, majd a vállalható rétegeket alkalmazta csak. Kemény tempóban és jó ritmusban pörgi végig az elődökhöz képest egész hosszú játékidőt.
Hibának talán annyit tudnék felróni, hogy néhány szituációban kicsit túl bátran futkároznak a nyílt golyózáporban sértetlenül, de ez se annyira vészes. Vicces amúgy. Engem is csak ilyen dolgok tudnak zavarni, miközben übermensch-zombik futkároznak. Mert az egy dolog, hogy a fantáziát engedik szabadon szárnyalni, de a realitásérzet (ami számomra esszenciális jelentőséggel bír) bizony ilyen apróságokon múlik... Egy karizmatikus főhős mondjuk még elkelt volna. Pilou Asbæktől viszont kicsit tényleg megijedtem egy ponton. Nagyon jól tolja. Meg a grafikusok is, akik az arcát animálták.
Az éjszakai, ködös, mélykék-zöld domináns, erdős tájak egyszerűen észbontóan jól néznek ki! Amúgy eléggé szarrá van effektezve (ez nem nagyon szokott tetszeni), de itt valahogy még ez sem zavart. Elnézve a film készítőit, az hogy ilyen váratlanul jól sikerült, valószínűleg inkább egy szerencsés csillagállásnak vagy a véletlennek köszönhető. És a legérdekesebb aspektusa pedig az, hogy akkor most ez lesz a legmagasabbra értékelt film, amihez J.J. Abramsnek eddig köze volt. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése