Spider-Man: Into the Spider-Verse

Pókember - Irány a Pókverzum
Bob Persichetti, Peter Ramsey, Rodney Rothman (2018)

Kezdjük a pozitívval. Ügyesen kifundálták a képi világot. A mozgások szuperek és végre talán az agyasak mellett a művészeti érzékű embereket is odaengedik a cgi világ közelébe. Tényleg rossz belegondolni, hogy eddig mennyire kihasználatlan volt a technológia. Ebből a filmből látszik, hogy mennyivel több lehetőség van, ahhoz képest, amit eddig a pixar dominálta világban láthattunk. Érdekes amúgy, hogy tényleg csak az utóbbi pár évben értünk el az okos cgi korszakába az Arrival meg a hasonló produkciók által. Talán most már az animációban is lesz fordulat.

És akkor rá is térhetünk az értetlenkedésre.
– Ez a film egy dramaturgiai katasztrófa. Észvesztő tempóban rohan a teljes hatástalanság útvesztőjébe. Egy szusszanásnyi idő sincs az események között, leülepedni semmit nem hagynak, felépíteni bármilyen érzelmet vagy feszültséget így teljesen esélytelen.
– A felépített világban semmilyen szabályok nincsenek. Rendszertelen, súlytalan, mert mindig valahogy úgy jutunk tovább adott pontokon, hogy valami olyasmi történik, amire addig még csak gondolni sem mert a néző. (Micsoda meglepetések! Wow!!)
– A főgonosz egy rossz karikatúra. Sértett, durcás kisgyerek. És nem, nem tudom elfogadni, hogy ez egy mese. Attól még lehetne normálisan is megírva.
– Nevetséges a soundtrack. Menőnek gondolt, jellegtelen, hatástalan szar zenei bejátszások.

Abszolút nem értem az egyöntetű ujjongást. Rendesen felbosszantott.   4/10