A Dark Song

Liam Gavin (2016)

A sikeresség tekintetében nehéz dolga van [ennek a filmnek], mert a vállalása igen bátor. Finoman adagolt misztérium a játékidő java, és mindent erre az egyetlen lapra tesznek fel. Fennmarad e végig a kíváncsiság a nézőben? Elegendő lesz e a leleplezés okozta érzelmi lecsapódás?


Én annyit mondok, hogy ha a Babadook tetszett, akkor ennek is tetszenie kell(ene). Ugyanolyan szimbolikával dolgozik és ugyanolyan megnyugtatóan kerek a lezárása. Csak ameddig azt egy hatásos zsáner, jól bevált, kiforrott szerkezetére húzták rá, addig ez egy veszettül lassú, a néző részéről kitartást igénylő, rizikós vállalkozás... De nekem iszonyúan bejött. Nem vesztettem el egyik szereplőt, egyetlen pillanatra sem. Mindvégig hűek maradnak a koncepcióhoz és egyenesen haladnak a megcélzott dramaturgiai eszkalálódás vonalán. Lényegében csak azzal játszik, hogy akkor most létezik e a "varázslat" vagy nem. A hangsúly viszont mindeközben egyre inkább áttevődik a lelki vívódásra és a testi leépülésre. A végkifejlet pedig mindkét szál tekintetében zseniálisnak nevezhető.

Azt nehéz lenne megmondani, hogy újranézésnél nem romlik e el az élmény, de én pár nap múltán már simán nekiállnék újból. Nagyon meg kell becsülni az ilyen átgondoltan felépített, konzekvensen végigvitt high concept filmet, mert nem gyakori. Kifejezetten ajánlott.   8/10

Megjegyzések