Catch Me Daddy
Daniel Wolfe (2014)
2019.09.18. estéjén megtekintettem ezt a filmet. Én 2019.10.02.-án, pont két héttel később, mikor végre eljutok addig, hogy megírjam a naplóbejegyzést:
Hát nem akart eszembe jutni, hogy mi a fene ez a film. Rá kellett keresnem egy képre legalább, hogy beugorjon. (Erről az álmos szemű lányról persze kinek ne ugrana be?!) De ezt most nem a korra és a lyukas agyamra vezetem vissza, hanem arra, hogy maga a filmnézés, mint hobbi, mennyire szelektívvé teszi a memóriát. Mert a Catch Me Daddy egyáltalán nem rossz film. Ráadásul egy hiperrealisztikus bűnügyi dráma, ami a lehető legideálisabb kombináció, amit el tudok képzelni. Aztán mégis alig maradt meg belőle valami.
Mert mindennek megvan a határa! In medias res bekerülünk a különböző helyekről emigrált népekkel telepakolt, lepukkant, vidéki UK deprimáló világába. Nehéz feltérképezni az erőviszonyokat, a karakterek kapcsolatait és a kulturális különbségek miatt azt is, hogy ki mit vár el a másiktól, és hogy egy ilyen fajsúlyos cselekmény hatására mire lehet számítani egyáltalán. Azért az elég erős kép, mikor az apa azon gyötrődik, hogy felakassza e a lányát vagy sem. De én nem ledöbbenve nézem ezt, ahogy a készítők szerették volna, hanem értetlenkedve. Ahhoz, hogy elhiggyem és igazolva lássam az ilyen és ehhez hasonló momentumokat, kicsit többet kellett volna megtudni az előzményekről és az emberekről, akiknek köze volt ahhoz, hogy eljussunk ide. Túl kevés az infó. Senkiről semmit nem tudunk meg a majd két órás játékidő alatt, és ez kinyírja az egész élményt. Pedig ahogy játszanak, ahogy a film meg van csinálva, azzal az ég világon semmi baj nincsen. Érdekes eset. 6/10
2019.09.18. estéjén megtekintettem ezt a filmet. Én 2019.10.02.-án, pont két héttel később, mikor végre eljutok addig, hogy megírjam a naplóbejegyzést:
Hát nem akart eszembe jutni, hogy mi a fene ez a film. Rá kellett keresnem egy képre legalább, hogy beugorjon. (Erről az álmos szemű lányról persze kinek ne ugrana be?!) De ezt most nem a korra és a lyukas agyamra vezetem vissza, hanem arra, hogy maga a filmnézés, mint hobbi, mennyire szelektívvé teszi a memóriát. Mert a Catch Me Daddy egyáltalán nem rossz film. Ráadásul egy hiperrealisztikus bűnügyi dráma, ami a lehető legideálisabb kombináció, amit el tudok képzelni. Aztán mégis alig maradt meg belőle valami.
Mert mindennek megvan a határa! In medias res bekerülünk a különböző helyekről emigrált népekkel telepakolt, lepukkant, vidéki UK deprimáló világába. Nehéz feltérképezni az erőviszonyokat, a karakterek kapcsolatait és a kulturális különbségek miatt azt is, hogy ki mit vár el a másiktól, és hogy egy ilyen fajsúlyos cselekmény hatására mire lehet számítani egyáltalán. Azért az elég erős kép, mikor az apa azon gyötrődik, hogy felakassza e a lányát vagy sem. De én nem ledöbbenve nézem ezt, ahogy a készítők szerették volna, hanem értetlenkedve. Ahhoz, hogy elhiggyem és igazolva lássam az ilyen és ehhez hasonló momentumokat, kicsit többet kellett volna megtudni az előzményekről és az emberekről, akiknek köze volt ahhoz, hogy eljussunk ide. Túl kevés az infó. Senkiről semmit nem tudunk meg a majd két órás játékidő alatt, és ez kinyírja az egész élményt. Pedig ahogy játszanak, ahogy a film meg van csinálva, azzal az ég világon semmi baj nincsen. Érdekes eset. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése