Joker
Todd Phillips (2019)
A legfontosabb tanulság ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy az irtózatos nagy felhajtást egyáltalán nem érdemli meg. Amennyien, amilyen mélységben foglalkoznak vele, és amilyen nyakatekert hülyeségeket akarnak belemagyarázni, az egyszerűen nincs meg benne. Ez egy remekül kivitelezett, korrektül megtervezett, ám több komoly hibától sújtott, drámába oltott, képregény-eredettörténet. És mint ilyen, egész újszerű kísérletnek mondható. Csak sajnos se nem eredeti, se nem eredményes. Egy öszvér. Vannak erős pillanatai, ami főleg Joaquin Phoenixnek köszönhető. De sajnos Phillips túl sok súlyt rak a vállára. Önismétlően sulykolja a mentális zavarának tüneteit. Amikor Arthur már sokadjára nevet kényszeresen vagy éppen "tai chizik" furcsa pillanatokban, azzal semmilyen más hatást nem ér el a bosszantáson kívül. A valós problémái pedig nem igazán lettek kifejtve. Helyette inkább a képregényvilágba való kapcsolódási pontok kerülnek kötelező jelleggel megjelenítésre. A film szerkezete meg ad hoc jellegű. Van egy laza ív, de inkább olyan érzést kelt, mintha csak jelenetek lettek volna kitalálva, majd időrendbe állítva. Nem részletezi a társadalmi problémákat, a személyiségzavar erdetét sem, és a legnagyobb gond, hogy nem folyékonyak a személyiségbeli változásai.
Mindezek ellenére azért a végére egész jól összeáll. A történetbe viszont eleve kódolva van, hogy ne lehessen katarzis, szóval bármennyire is erőlködött volna Philips a beltartalom egyengetésével, a nagyságot sehogy sem tudta volna elérni. Önálló képregényfilmként kevés, hiszen univerzum nélkül hiába a rengeteg utalás, valamint rendes karakterdrámának is kevés, mert túlságosan elkötelezettje és szolgálója a képregényes világnak, ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Érdekes kísérlet tehát, de egy ilyen nehéz vállaláshoz más kaliberű rendező kellett volna. 5/10
A legfontosabb tanulság ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy az irtózatos nagy felhajtást egyáltalán nem érdemli meg. Amennyien, amilyen mélységben foglalkoznak vele, és amilyen nyakatekert hülyeségeket akarnak belemagyarázni, az egyszerűen nincs meg benne. Ez egy remekül kivitelezett, korrektül megtervezett, ám több komoly hibától sújtott, drámába oltott, képregény-eredettörténet. És mint ilyen, egész újszerű kísérletnek mondható. Csak sajnos se nem eredeti, se nem eredményes. Egy öszvér. Vannak erős pillanatai, ami főleg Joaquin Phoenixnek köszönhető. De sajnos Phillips túl sok súlyt rak a vállára. Önismétlően sulykolja a mentális zavarának tüneteit. Amikor Arthur már sokadjára nevet kényszeresen vagy éppen "tai chizik" furcsa pillanatokban, azzal semmilyen más hatást nem ér el a bosszantáson kívül. A valós problémái pedig nem igazán lettek kifejtve. Helyette inkább a képregényvilágba való kapcsolódási pontok kerülnek kötelező jelleggel megjelenítésre. A film szerkezete meg ad hoc jellegű. Van egy laza ív, de inkább olyan érzést kelt, mintha csak jelenetek lettek volna kitalálva, majd időrendbe állítva. Nem részletezi a társadalmi problémákat, a személyiségzavar erdetét sem, és a legnagyobb gond, hogy nem folyékonyak a személyiségbeli változásai.
Mindezek ellenére azért a végére egész jól összeáll. A történetbe viszont eleve kódolva van, hogy ne lehessen katarzis, szóval bármennyire is erőlködött volna Philips a beltartalom egyengetésével, a nagyságot sehogy sem tudta volna elérni. Önálló képregényfilmként kevés, hiszen univerzum nélkül hiába a rengeteg utalás, valamint rendes karakterdrámának is kevés, mert túlságosan elkötelezettje és szolgálója a képregényes világnak, ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. Érdekes kísérlet tehát, de egy ilyen nehéz vállaláshoz más kaliberű rendező kellett volna. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése