Eddie and the Cruisers

Eddie és a cirkálók

Martin Davidson (1983)

Észrevettem, hogy valahogy mindig megengedőbb vagyok a születésemkori filmekkel. Talán azért, mert akkoriban még közel sem működött gépezet jellegű professzionalizmussal a filmkészítés. Nem azt mondom, van előnye annak, hogy mára kiforrottabbak a filmek. Például a színészi játék, a képi világ általánosan sokat javult. De a hátrányai sajnos lehet, hogy túlsúlyban vannak. Elsősorban az a gond, hogy hosszú távon erősen tendálnak - és most nem csak a zsánerfilmekről beszélek - az évek tapasztalata, a gyártási szokások és mechanizmusok által kialakult irányba. Egyszóval konformizálódnak. És ez még akkor is tetten érhető, ha átgondolt mondanivalóval készülő filmről van szó. (Ugyanakkor megvannak az ellenpéldák a túloldalról is.)

Persze ez a jópofa film épp azért juttatta eszembe mindezt, mert nem érvényes rá. A kiforratlanság a bája. Nincs csúcsra járatva a dramaturgia, bőven lenne mit finomítani az íráson, kizárólag közepes színészek játszanak benne, stb. Vannak kifejezetten mulatságos aspektusai is. Például a fiatal/idős szerepeket ugyanazok a színészek játsszák és nagyon kevés erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy a különbség látható legyen. Viszont (és ez egy hatalmas VISZONT), zenéről szóló filmben soha nem szoktak ilyen kiváló szerzett zenék lenni. Egy csomó dalt hosszan kitartva játszanak, összesen 6 (!) teljesen komolyan vehető dalt szereztek kizárólag a film kedvéért, szóval ebben a tekintetben szerintem egyedülállónak mondható. Pedig nem is kedvelem a stílust amit nyomnak! A karakterek közötti dinamika szerencsére működik és a sztori is rendben van, úgyhogy összességében egy igen jó kis élmény szerintem. Felírom ezt is a véletlen találtam rá, sose hallottam róla, de mégis megy a kedvencekbe listámra.   7/10