2015. október 7.

Another Day in Paradise

Még egy nap a paradicsomban
Larry Clark (1998)

A kizárólag gyerekekkel készült filmjeihez képest, Larry Clark itt kevésbé törekedett az autentikus környezet kialakítására. Illetve ebben az esetben nincs is egy konkrét közeg, ami beszippantotta és késztette volna arra, hogy mindenáron filmet készítsen róla. Ez egy hagyományosabb, hollywoodhoz közelebb álló narratívájú, karakterközpontú, drogos tolvajokról szóló, roadmovie-ba ágyazott, coming of age film, hathatós zenei kísérettel. A zene azért fontos és megemlítendő, mert anélkül átcsapna kemény drámába, de a remek ízléssel válogatott rhytm & blues meg ehhez hasonló oldies soundtrack ügyesen elhelyezett darabjai, könnyítenek annyit a súlyosan eltévelyedett junkiek történetén, hogy végig csak egy kalandként élje át a néző ezt az ámokfutást. Stílusában nagyon hasonló a többi művéhez, de egyértelműen jobban visszafogja magát, nincs meg az a túlzó perverzitás-érzet, ami miatt annyian kiakadnak rá egyéb művei miatt.


Az öreg imádja hangsúlyozni, hogy mindent kihoz a színészeiből. Csupán ezt a filmet nézve, azt kell mondanom, van benne valami, hiszen Melanie Griffith-ből nem sok rendező tudott igazi színésznőt faragni, de itt elég meggyőző volt. James Woods hivatalnok-feje meg kicsit furcsa választás egy ilyen elborult ürgére, ám rá se lehet igazán panasz. Na meg senkire se. És összességében a filmre se. Ennyi idő távlatából látni, és egy valag drogos filmmel a hátam mögött, sajnos nem tudom azt mondani, hogy sok újat mutatott volna, de az mindenképpen megállapítást nyerhet, hogy kiegyensúlyozottan rendezett, mozgalmas és kerek a történet, nincsenek üresjáratok, jók a színészek, szóval elég pöpec kis film. Bírtam, ajánlom, meg minden.   7/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése