Undertow
Áramlat
David Gordon Green (2004)
A társadalom peremére a feje által önhatalmúlag száműzött, kizárólag férfi nemű tagokból álló, csonka család végső vesszőfutása, avagy mindig varrd el az összes szálat, különben előbb vagy utóbb utolér a korábbi életed és többé soha nem enged el.
Bár utólag kicsit olyan érzésem van, hogy erőltetetten próbál meg feltűnősködni a naturalista képek mellett időnként megjelenő érdekes kimerevítésekkel, jobban belegondolva egyáltalán nem öncélú ez, csak talán jobban is ki lehetett volna használni az ebben rejlő lehetőségeket. Az elején egész sokat, aztán egyre kevesebbet kerül használatra, kicsit ötletszerűnek tűnik, nem pedig átgondolt koncepciónak. Philip Glass zenéje is egész visszafogott, nem valami sűrűn használt. Ám amikor szól, akkor zseniális. Ez tőle mondjuk nem újdonság.
A történet viszont szépen felépített és a hétköznapiságtól merően távol álló, ritka egyedeket tanulmányoz. Így jóval többet mond el egy pl. nálunk játszódó családi viszálynál, már amennyire egy halálesetet is magába foglaló nézeteltérést átlagosnak lehet mondani. Az emberi érzéseken kívül szinte minden körülmény figyelemre méltóan érdekes és más megvilágításba helyezi a főleg a gyerekek szemével vizsgált eseményeket. A rendező úr szereti a zárt világban élő lelkeket boncolgatni, hogy merre torzulnak és ütközésük a társadalom egyéb rétegeivel milyen amplitúdójú rezgéseket kelt. Egyfajta amerikai álom antitézis, egyszerű emberek furcsán alakuló életét mutatja be, kellően szokatlan megközelítésben. Egész egyedinek mondható élmény, pedig ezt már nem gyakran mondom egy filmre. Határozottan figyelemre méltó alkotás, ugyanitt méltatlanul elfeledett is sajnos. 7/10
Furcsa belegondolni, hogy ugyanaz az ember csinálta a nézőket szó szerint halálra fárasztó Király!-t és ezt a filmet. Azért szerencsére D.G.G. munkásságából inkább az előbbi lóg ki, ráadásul elég messze a többi filmjéhez képest. Lefele és a minőségét tekintve értem.
David Gordon Green (2004)
A társadalom peremére a feje által önhatalmúlag száműzött, kizárólag férfi nemű tagokból álló, csonka család végső vesszőfutása, avagy mindig varrd el az összes szálat, különben előbb vagy utóbb utolér a korábbi életed és többé soha nem enged el.
Bár utólag kicsit olyan érzésem van, hogy erőltetetten próbál meg feltűnősködni a naturalista képek mellett időnként megjelenő érdekes kimerevítésekkel, jobban belegondolva egyáltalán nem öncélú ez, csak talán jobban is ki lehetett volna használni az ebben rejlő lehetőségeket. Az elején egész sokat, aztán egyre kevesebbet kerül használatra, kicsit ötletszerűnek tűnik, nem pedig átgondolt koncepciónak. Philip Glass zenéje is egész visszafogott, nem valami sűrűn használt. Ám amikor szól, akkor zseniális. Ez tőle mondjuk nem újdonság.
A történet viszont szépen felépített és a hétköznapiságtól merően távol álló, ritka egyedeket tanulmányoz. Így jóval többet mond el egy pl. nálunk játszódó családi viszálynál, már amennyire egy halálesetet is magába foglaló nézeteltérést átlagosnak lehet mondani. Az emberi érzéseken kívül szinte minden körülmény figyelemre méltóan érdekes és más megvilágításba helyezi a főleg a gyerekek szemével vizsgált eseményeket. A rendező úr szereti a zárt világban élő lelkeket boncolgatni, hogy merre torzulnak és ütközésük a társadalom egyéb rétegeivel milyen amplitúdójú rezgéseket kelt. Egyfajta amerikai álom antitézis, egyszerű emberek furcsán alakuló életét mutatja be, kellően szokatlan megközelítésben. Egész egyedinek mondható élmény, pedig ezt már nem gyakran mondom egy filmre. Határozottan figyelemre méltó alkotás, ugyanitt méltatlanul elfeledett is sajnos. 7/10
Furcsa belegondolni, hogy ugyanaz az ember csinálta a nézőket szó szerint halálra fárasztó Király!-t és ezt a filmet. Azért szerencsére D.G.G. munkásságából inkább az előbbi lóg ki, ráadásul elég messze a többi filmjéhez képest. Lefele és a minőségét tekintve értem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése