Breathe In
Kísértés
Drake Doremus (2013)
Ha arra vágyik az ember, hogy magával rántsa a szerelem illúziója és megszédítse másfél órára, akkor ez egy megfelelő film lehet. Beware, mert tele van rettenően hamis pillanatokkal, amik csak és kizárólag a filmeken léteznek. Like, hangverseny közben az éppen játszó férfi sokat mondó pillantásai a nézőtéren legalább 30 méterre ülő lány felé. Persze elképesztő kapcsolat alakul ki közöttük ott, elvégre nem egy komolyzenei mű tökéletes eljátszására kell törekednie és nem gát a távolság se, hiszen ilyen messziről már azt is nehéz megállapítani, hogy a másik fél épp merre néz. És a drámai zene, a lassítás is lejátszódik a fejekben, tudom én, hogy így megy ez.
Szóval ennek tudatában kell nekiállni, ám hangsúlyozottan mondom, megérheti. Még annak ellenére is, hogy a manipulatív dramaturgia mellett ráadásként kiszámítható is. Mellette szól még, hogy veszett jó a soundtrack, remek színészek által, jól játszott és ha engedi magát elragadtatni az ember, akkor kikapcsoló érzés nézni. Viszonyítási alapként itt van Doremus előző filmje, a Like Crazy, ami megközelítőleg ugyanezt nyomatta, csak visszafogottabban és kevésbé erőltetetten. Vagy a nálam etalonnak számító Mademoiselle Chambon, ami történetében nagyon hasonló, csak ott a realizmus a megközelítés eszköze és ennek ellenére, vagy éppen ezért, sokkal átélhetőbb. A Breathe In nem olyan hatásos, mint ezek, de azért közel sem elfecsérelt idő végignézni. 6/10
Drake Doremus (2013)
Ha arra vágyik az ember, hogy magával rántsa a szerelem illúziója és megszédítse másfél órára, akkor ez egy megfelelő film lehet. Beware, mert tele van rettenően hamis pillanatokkal, amik csak és kizárólag a filmeken léteznek. Like, hangverseny közben az éppen játszó férfi sokat mondó pillantásai a nézőtéren legalább 30 méterre ülő lány felé. Persze elképesztő kapcsolat alakul ki közöttük ott, elvégre nem egy komolyzenei mű tökéletes eljátszására kell törekednie és nem gát a távolság se, hiszen ilyen messziről már azt is nehéz megállapítani, hogy a másik fél épp merre néz. És a drámai zene, a lassítás is lejátszódik a fejekben, tudom én, hogy így megy ez.
Szóval ennek tudatában kell nekiállni, ám hangsúlyozottan mondom, megérheti. Még annak ellenére is, hogy a manipulatív dramaturgia mellett ráadásként kiszámítható is. Mellette szól még, hogy veszett jó a soundtrack, remek színészek által, jól játszott és ha engedi magát elragadtatni az ember, akkor kikapcsoló érzés nézni. Viszonyítási alapként itt van Doremus előző filmje, a Like Crazy, ami megközelítőleg ugyanezt nyomatta, csak visszafogottabban és kevésbé erőltetetten. Vagy a nálam etalonnak számító Mademoiselle Chambon, ami történetében nagyon hasonló, csak ott a realizmus a megközelítés eszköze és ennek ellenére, vagy éppen ezért, sokkal átélhetőbb. A Breathe In nem olyan hatásos, mint ezek, de azért közel sem elfecsérelt idő végignézni. 6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése