Le graine et le mulet
A kuszkusz titka
Abdellatif Kechiche (2007)
Az alapszituáció szerfelett érdekes. Egy multinacionális, soktagú, franciául karattyoló család kusza kapcsolatait laza két és fél órán keresztül vizslatni, tartogat meglepetéseket. Az emberismeretet persze sose lehet kellő mértékben kitanulni, de egy ilyen realista felfogású, javarészt párbeszédekkel operáló film elég sokat tud dobni az eddig felhalmozott tudáson.
Úgy megközelítőleg a játékidő feléig nincs semmilyen probléma, hiszen addig csak felvázolódik a helyzet, megismerjük a szereplőket és elindul a történet. Ami egyébként elég röviden leírható lenne, mivel pár kulcsmomentum kivételével csak a pofázás, a kiabálás és az intrikák variációt szemlélhetjük nagy változatosságban. Ez hangsúlyozottan nem gond. A hosszasan elnyújtott végjáték, a vacsora és annak mellékszálai, viszont öngyilkos merénylő módjára végzi ki a filmélményt. Már rég tudni lehet milyen kellemetlen fordulat fog bekövetkezni, de Kechiche a végtelenségig húzza annak eljövetelét. Teljesen felborul az időérzet, egy helyben topog a cselekmény és még utána is rájátszik a többszörös önismétléssel (háborgó vendégek, fut a motor után). A végére már alig bírok odanézni, alig bírok megülni a helyemen a kellemetlenségtől és nem is derül ki, hogy miért került sor erre az idegtépésre. Mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy mi következzen vagy egy megcélzott időt szeretett volna kitölteni, amire egyébként nem hiszem hogy lett volna oka a rendező úrnak. A nagy sikerű, jóval későbbi Adèle élete óta tudom, hogy Kechiche egy önfejű rendező, de ott összességében elég jól megtartotta az arányokat és kerek volt a történet. Ez inkább csak egy érdekes, félrecsúszott próbálkozás, amiből így sajnos nem sül ki semmi. Maximum egy kis kuszkusz, de az íze végül annak se derül ki. 5/10
Abdellatif Kechiche (2007)
Az alapszituáció szerfelett érdekes. Egy multinacionális, soktagú, franciául karattyoló család kusza kapcsolatait laza két és fél órán keresztül vizslatni, tartogat meglepetéseket. Az emberismeretet persze sose lehet kellő mértékben kitanulni, de egy ilyen realista felfogású, javarészt párbeszédekkel operáló film elég sokat tud dobni az eddig felhalmozott tudáson.
Úgy megközelítőleg a játékidő feléig nincs semmilyen probléma, hiszen addig csak felvázolódik a helyzet, megismerjük a szereplőket és elindul a történet. Ami egyébként elég röviden leírható lenne, mivel pár kulcsmomentum kivételével csak a pofázás, a kiabálás és az intrikák variációt szemlélhetjük nagy változatosságban. Ez hangsúlyozottan nem gond. A hosszasan elnyújtott végjáték, a vacsora és annak mellékszálai, viszont öngyilkos merénylő módjára végzi ki a filmélményt. Már rég tudni lehet milyen kellemetlen fordulat fog bekövetkezni, de Kechiche a végtelenségig húzza annak eljövetelét. Teljesen felborul az időérzet, egy helyben topog a cselekmény és még utána is rájátszik a többszörös önismétléssel (háborgó vendégek, fut a motor után). A végére már alig bírok odanézni, alig bírok megülni a helyemen a kellemetlenségtől és nem is derül ki, hogy miért került sor erre az idegtépésre. Mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy mi következzen vagy egy megcélzott időt szeretett volna kitölteni, amire egyébként nem hiszem hogy lett volna oka a rendező úrnak. A nagy sikerű, jóval későbbi Adèle élete óta tudom, hogy Kechiche egy önfejű rendező, de ott összességében elég jól megtartotta az arányokat és kerek volt a történet. Ez inkább csak egy érdekes, félrecsúszott próbálkozás, amiből így sajnos nem sül ki semmi. Maximum egy kis kuszkusz, de az íze végül annak se derül ki. 5/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése