2017. március 27.

Bokeh

Geoffrey Orthwein, Andrew Sullivan (2017)

Könnyen jött, könnyen megy.

Első ránézésre ez egy izlandon játszódó, csodálatosan fényképezett (nem kicsit ütős kombináció), hangulatos zenével támogatott, keserédesen romantikus, apokaliptikus történetnek tűnik. Tehát rohadt izgalmas projekt, ráadásul a címszerepben Maika Monroe-t találjuk, aki szintén érdeklődésra ad okot, hiszen korábban már két remekműben is bizonyította tehetségét (The Guest, It Follows). És akkor a nyilvánvalót nem is említettem.


Aztán ebből annyi igaz, hogy izladon játszódik. Ennek nagy szerepe van, de nem különösebben érdekes a fényképezés, sokkal több lehetőség lett volna benne. (Tudom, mert voltam ott.) A zene hangulatos, de rettenetesen egyhangú és nem tart semerre, ahogy végeredményben a történet sem. Én valami olyasmit szűrtem le belőle, hogy történjék bármi, élhetsz akárhogy, végül minden ember egyedül marad és egyedül hal meg. És ez roppant mód elszomorítana, hiszen miért akarna valaki ilyen lehangoló mondandóval traktálni. Szóval elszomorítana, de csak akkor, ha azt gondolnám, hogy ezt is akarták a zöldfülű készítők modani nekünk. De nem gondolom, mert ők a koncepciójukban hittek és nem a történetben. Azt gondolták, hogy az arcok, a zene és a képek elviszik a hátán és nem kell egy rendes történetet prezentálniuk. A záróképek tanulság szerint, nagyot akartak mondani. Hát jelentem, hogy nem jött be, ezzel engem nem lehet megetetni. Egynek azé' elmegy.   5/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése