2017. március 6.

Jackie

Pablo Larraín (2016)

Igaz, hogy eleve úgy álltam neki, hogy nem különösebben érdekelt Jackie Kennedy története, de sajnos se Pablo Larraín ügyes rendezése, se Noah Oppenheim írása, se Natalie Portman teljes átalakulása nem tudott megfogni és meggyőzni. Bemutató jelleggel, antihalivúdiasítva, távolságtartóan és teljesen ítélkezésmentesen láthatjuk Jackiet, aki, olybá tűnik, egy igen különös teremtés volt. Komolyan vette férje hagyatékát és görcsösen, megrögzötten ragaszkodott a nem éppen szokványosan felfogott elveihez, hogy az ő szemszögéből nézve, méltóan tudjunk emlékezni majd a férjére. Persze kapcsolatuk közel sem volt zökkenőmentes, ez is hangsúlyosan megjelenik, nameg a rá nehezedő nyomás is, ami megközelítőleg ezerfelől érkezett feléje.


A rendezés és az írás erős kézjegy. Légies, de lényegretörő. Natalie alázatos és a stílus is rendben. Mica Levi zenéje üdítően hat, hiszen merően szokatlan, abban viszont nem vagyok biztos, hogy nem zavarja e inkább a befogadást, minthogy segítené. Az egész projektet így egyben, a legtalálóbban érdekesnek tudnám titulálni. Kívülállónak éreztem magam, mivel élvezni, átélni nem tudtam, tisztelni és elismerni viszont minden további nélkül és maximálisan.   6/10

+ A fényképezés stílusa kiváló és külön öröm a digitális korszakban ezt a markáns jegyeket viselő, szemcsés képet látni.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése