2017. május 17.

Get Out

Tűnj el!
Jordan Peele (2017)

Itt a horror új megmentője, ami lényegében inkább egy agyasan vicces, de elsősorban inkább freaky szatíra, trancsírozásba eszkalálódó végkifejlettel. (A horror mindig attól működik, ha nem annak indul.) Veszettül élvezetes néznivaló, mert az elején a misztérium megalapozása és a feketékkel szemben való viselkedés nevetségességének kiforgatásából felépített, könnyen átérezhető elszigetelődés viszi el a hátán, aztán meg a szökésbe ágyazott bosszúhadjárat nyújt roppant kielégítő elégtételt a lelkünknek. A nagy ütőkártyája az, hogy elkerüli a gáz kliséket és nem vállal olyat, amit ne tudna teljesíteni. Messzire mer menni, de cseppet sem érezzünk indokolatlannak. A kulcsjelenetek mind ütnek és olyan remek alakításokkal ajándékoz meg minket, mint a Georginát játszó Betty Gabriel hátborzongató (ki tudja ezt elfelejteni?) és Lakeith Stanfield kétségbeejtően elveszett figurája. (Hálás szerepek voltak, de akkor is.) Csúnya lenne azt mondani, hogy jól sikerült iparos munka, pedig valójában tényleg nem több ennél. Utólag bele lehetne kötni pár jelenet szükségességébe illetve a történetben való illeszkedésébe, de egy ilyen rövid idő alatt ekkora utat bejáró cselekménynél ez elkerülhetetlen probléma. Arányos, kerek film, amiről messziről világlik, hogy készítésénél végre nem a sablonokhoz igazítás volt a fő vezérlő erő, hanem egy okosan kifundált történetből faragott Jordan Peele egy könnyen fogyasztható, humoros zsánerdarabot. Üdítő!   8/10



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése