Under sandet
A homok alatt
Martin Zandvliet (2015)
Könyörtelen leszek. Az a helyzet, hogy ebből a történetből kiindulva kb. tényleg csak elrontani lehetett volna egy filmadaptációt. Könyörtelenség ez részemről, mert a rendező/író úr, Martin Zandvliet, és csapatának teljesítményét aránytalanul lealacsonyítja. De azért megvan az okom rá.
Szóval maga a történet kiváló ötlet, jól látja meg, hogy ezekre a háború utáni, feldolgozást elősegítő témákra nagy igény van, hiszen ez valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még bőven kiaknázatlan (höhö) terület az európai filmes világban. (Üdítő kivételek az utóbbi időkből: Lore, Phoenix bár.) Pozitívumok ezen kívül, hogy a tipikus háborús-filmes kliséket elkerüli, igyekszik végig a realitás talaján maradni (jól sikerül) és a kivitelezés is kifogástalan munka a helyszínektől, a fényképezésen át az összes rájuk aggatott ruhadarabig. (Volt zene? Biztos volt valami. Na ezen speciel lehetett volna javítani azért.)
Ugyanakkor, bár Zandvliet nem éppen zöldfülű már, és az átélhetőség korrektül biztosított a sok szereplő ellenére is, számomra túl átlátszóak a készítői szándékok. Például az, hogy szinte már összehaverkodnak a felügyelőjükkel a kutyás incidens előtt, túl egyértelmű és nyilvánvaló ahhoz, hogy meg tudjon érinteni. Kissé szenvtelen ez az előadásmód, és azzal, hogy nincs senki kiemelve a főbb szereplők közül (csak időszakonként egyik-másik emberrel töltünk több időt), nem tudja maximálisan kifacsarni a drámában rejlő lehetőségeket. De a nagyobb baj, hogy a lezáró 5-10 perc dramaturgiailag teljesen hatástalan. Nincs előkészítve, nem tudjuk miért döntött így a felügyelő, az eltelt idő nincs megfelelően érzékeltetve, a megmaradt aknások pedig szinte már kikerültek a képből mire hirtelen felszabadulnak és vége is az egésznek. Megtörténnek ezek a dolgok, de csak úgy kapkodva, odabiggyesztve a végére, hogy a hagyományos háborús filmeken edződötteknek is legyen egy kis viszonyítási pontjuk.
Azzal kezdtem, hogy ezt a történetet csak elrontani lehetett volna. Hát nem sikerült, mert bár a vége tényleg elhibázott, de összességében igencsak örvendetes, hogy film készült belőle és láthattuk. Nameg azért van jó pár igen erős momentum, amiért mindenképpen érdemes nekiállni. 7/10
Kegyetlen világban élünk.
Martin Zandvliet (2015)
Könyörtelen leszek. Az a helyzet, hogy ebből a történetből kiindulva kb. tényleg csak elrontani lehetett volna egy filmadaptációt. Könyörtelenség ez részemről, mert a rendező/író úr, Martin Zandvliet, és csapatának teljesítményét aránytalanul lealacsonyítja. De azért megvan az okom rá.
Szóval maga a történet kiváló ötlet, jól látja meg, hogy ezekre a háború utáni, feldolgozást elősegítő témákra nagy igény van, hiszen ez valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még bőven kiaknázatlan (höhö) terület az európai filmes világban. (Üdítő kivételek az utóbbi időkből: Lore, Phoenix bár.) Pozitívumok ezen kívül, hogy a tipikus háborús-filmes kliséket elkerüli, igyekszik végig a realitás talaján maradni (jól sikerül) és a kivitelezés is kifogástalan munka a helyszínektől, a fényképezésen át az összes rájuk aggatott ruhadarabig. (Volt zene? Biztos volt valami. Na ezen speciel lehetett volna javítani azért.)
Ugyanakkor, bár Zandvliet nem éppen zöldfülű már, és az átélhetőség korrektül biztosított a sok szereplő ellenére is, számomra túl átlátszóak a készítői szándékok. Például az, hogy szinte már összehaverkodnak a felügyelőjükkel a kutyás incidens előtt, túl egyértelmű és nyilvánvaló ahhoz, hogy meg tudjon érinteni. Kissé szenvtelen ez az előadásmód, és azzal, hogy nincs senki kiemelve a főbb szereplők közül (csak időszakonként egyik-másik emberrel töltünk több időt), nem tudja maximálisan kifacsarni a drámában rejlő lehetőségeket. De a nagyobb baj, hogy a lezáró 5-10 perc dramaturgiailag teljesen hatástalan. Nincs előkészítve, nem tudjuk miért döntött így a felügyelő, az eltelt idő nincs megfelelően érzékeltetve, a megmaradt aknások pedig szinte már kikerültek a képből mire hirtelen felszabadulnak és vége is az egésznek. Megtörténnek ezek a dolgok, de csak úgy kapkodva, odabiggyesztve a végére, hogy a hagyományos háborús filmeken edződötteknek is legyen egy kis viszonyítási pontjuk.
Azzal kezdtem, hogy ezt a történetet csak elrontani lehetett volna. Hát nem sikerült, mert bár a vége tényleg elhibázott, de összességében igencsak örvendetes, hogy film készült belőle és láthattuk. Nameg azért van jó pár igen erős momentum, amiért mindenképpen érdemes nekiállni. 7/10
Kegyetlen világban élünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése