2017. május 9.

The Void

Jeremy Gillespie, Steven Kostanski (2016)

Szimpatikus film, méghozzá azért, mert ugyan valóban letűnt korok trendjeinek megidézéséből építkezik, de már az sem véletlen, hogy ezt nem lopásnak nevezem. Könnyű megszeretni, mert látszik rajta, hogy az iró/rendező páros lelkesedése a filmek szeretetéből táplálkozik. És ráadásul érdekes projekt is egyben, mert ha jobban belegondolunk, ez egy törvényszerű leképeződése a horror stílusirányzatok vegyítődésének, csak sajnos egy olyan világban, ahol előbb gyártanak le 25 démonos horrorfilmet, minthogy visszanyúlnának a gyökerekhez, hogy átdolgozzák vagy modernizálják azt.


Tényleg minden fontosabb stílusirányzatból kapunk valamit (a Geekzen megjelent cikk jó meglátással emeli ki őket: Carpenter, Cronenberg, Barker, Fulci), mégis egy egységes képet, egy önállóan is működőképes stílust kapunk. A leggyengébb pont szerintem a Carpentert idéző misztikum, illetve az, hogy inkább a mai modern horrorba átemelt béna oldala kerül beépítésre. De ez a "szekta" pl. egy olyan elem, amit amúgy Carpenter filmjeiben sem szerettem. Kik ezek az emberek és miért viselkednek így? Ki tanította meg nekik, hogy formációban álljanak fel az épület előtt, ráadásul egy olyan gúnyában, amiből nem látnak ki és hogyhogy éppen egyszerre sikerül felemelniük a késüket egymással való kommunikáció nélkül? Az a fajta misztikum ez, ami lerombolja a realitásérzetet és a maga valójában tényleg csak egyfajta leküzdendő akadály szintjére alacsonyul le. Az egyébként éppen a realitásérzet miatt feszült és borzongató horror, erősen kizökken ezáltal. Pedig az elején még volt egy pont, amikor Altered States szerű bejátszásokkal hintik el a túlvilág létezését és egyben erősítik meg a nagybetűs misztikum fenyegetését. Na akkor tényleg úgy éreztem, hogy itt még bármi lehetséges.

Aztán így utólag persze már látni, hogy túl sokat akartak felvállalni. Nem bírnak a karakterekkel, mert következetlenek és érdektelenek, a történet egyszerű, de lényegében értelmetlen, színészileg jellegtelen, mivel nincs egy szál karizmatikus szereplő se, a legnagyobb gond pedig az, hogy a gyatra vágással saját magukat gáncsolják el. Miért kell felszabdalni a jeleneteket? Egy csomószor feleslegesen vált másik helyszínre, megtörve a lendületet és lerombolva a feszültséget.


Szóval itt van egy összelopkodott, szarul megrendezett film, én meg mégis lelkes vagyok. Nem paradoxon ez, hanem egy filmkedvelő mosolya, amikor végre olyasmivel találkozik egy agyonjáratott műfajban, amit jó iránynak tart. Lesz ez még jobb is. Nem biztos, hogy megérdemli, de én azért meglepem egy 7/10-el.

+ Ha valamire, hát az FX-re nem lehet panaszkodni.
± A zene is egész jó, de kicsit ebben is visszafogottak.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése