2017. május 12.

Hellbound: Hellraiser II

Hellraiser 2.
Tony Randel (1988)

Ami elromolhat, az el is romlik. Szól az ostoba mondás. Persze nem filmekre találták ki, de óhatatlanul ez jutott eszembe, ahogy a végére érve kényszerűen összevetettem az elődjével. Pedig már az is igen ambivalens alkotás volt, főleg ha modern filmes szemmel nézzük és nem az érzelmek és a horror iránti rajongó szellem vezérel minket. Ami ott pár vonással fel lett festve, az épp elég is volt ahhoz, hogy értsük a világot amiben játszódik; a java így szépen homályban maradt és igen nagy hatásfokkal működött, hála az erős képeknek, a maszkoknak és szörnyeknek, a bűnös gondolatoknak és Clare Higgins-nek. Hiába volt low-budget és szenvedett rendezési hibáktól, szívvel készült és ez ragyogott róla. Barker nem egy jó rendező, de az amatőr lelkesedése egyben tartotta a projektet.


Mindeközben, az első rész még nem is volt teljesen kész, de már nekiugrottak ennek a folytatásnak is. Sok fantáziát (értsd: pénzt) láttak benne, ezért annak rendje és módja szerint, kevés hozzáadott anyagi eszközzel, hozzáértéssel, türelemmel, átgondoltsággal, magyarul klasszikus mohósággal, összedobtak valamit Barker sztorija alapján. Kész csoda, hogy még így sem teljesen elveszett. A nyomasztás, az undort keltés és az alvilág mocska tartja össze. Már amennyire ezt lehet. Pl. a jelenet ahogy a "feltámadt" Julia bőr nélkül, csurom véresen vergődik hosszasan a matrac körül, az egy teljesen eszement és közben mégis lenyűgöző kép, ami csak egy briliáns elméből pattanhatott ki.

– Eleinte úgy néz ki, hogy Julia lesz a főgenya, aztán hirtelen, bármiféle dramaturgiai elő vagy utóhatás nélkül kinyírják (kiírják) és átveszi a helyét az agyament doktorból átvedlett csápos karú izé.
– Arról nem is beszélve, hogy a kenobiták szintén tök bénán és esetlenül lettek hatástalanítva, pedig hát ők a reklámfigurái az egész frencsájznak.
– Lívájeten, a tényleges fő-főgenya meg csak elhintett információmorzsa és semmilyen veszélyérzetet nem tud jelenteni, hiszen semmit nem tudunk róla.


Szóval tényleg csak a látvány és a fantázia jelent valami izgalmat, mindezen túl egy kusza katyvasz az egész. Nincs semmilyen szabályrendszer, csak információmorzsák, melyek egyre jobban összezavarják az eleinte igen izgalmasnak és érdekesnek tűnő alvilágot. Mindemellett feltűnően ingadozó az effektek minősége, néhol a tér is rosszul érzékeltetett, vágásproblémák everywhere, úgyhogy talán hagyjuk is a további kivesézését. Egynek elmegy, de a szememben csak az első rész miatti lelkesedés menti meg a csúfosságtól.   5/10

– Ahogy az a valami szívja be Juliát a labirintus folyosóján (vagy nem tudom minek lehetne nevezni) és a két kezével támaszkodva próbál úgy csinálni minta tényleg valami erősen vonzaná magához, na az tényleg igazi trash módon nevetséges és béna.
+ Ahogy az alvilágban kínzott szerencsétlen nyitányként felnyögi, "Jesus Wept", eredetileg az lett volna, hogy, "Fuck You!". Lehet, hogy jobb lett volna megtartani a Barker eredeti ötlete szerinti szöveget. Találóbb lett volna ehhez a filmhez.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése