Ladyhawke
Sólyomasszony
Richard Donner (1985)
1985-ben lehetséges volt az, hogy elkészüljön egy nehezen körvonalazható koncepció alapján, valami középkorban játszódó, esetlen 3. szemszögből bemutatott, szerelmes-kaland történet, két igencsak széthúzott órában. Magyarán, itt még nyoma sem volt a mai túlgondolt, túlbiztosított filmezésnek. Itt ötletek vannak, meg a készítőknek egyedi elképzeléseik. Mármint mindenkinek a maga szakterületén. Például a fényképezésben, Vittorio Storaro teljesen szabadjára lett engedve. Egyáltalán nem rossz amit csinál, van saját stílusa és végig hű is marad hozzá. Szép a látvány és egész egyedinek mondható, de a kép felső részének színezését azért eléggé túlhasználja. Ez egyébként a film legkohézívabb oldala. A zene jellegtelen és észrevétlen, a casting igen furcsa, a történet nyögvenyelős, szájbarágós és bár romantikus ugyan, de hát elég bénácska, dramatugiailag meg leginkább semmilyennek mondható. Mindezek tudatában és emlékezetes jelenetek híján, ajánlani nehezen tudnám, de ennél jellemzőbb 80-as évek filmet nehéz lenne találni, szóval élményszámba megy, csak hát nem feltétlen pozitív értelemben. 5/10
+ Michelle Pfeiffer karaktere semmilyen, de ő még így is teljesen szerethetővé teszi.
+ Rutger Hauer ua. mint Michelle Pfeiffer, csak férfiban. Hiába, karizmatikus a pali. Mindegy, hogy mit csinál, elhisszük neki.
– Matthew Broderick, szegényem. Valami főszereplő-szerűség ő, de mintha csak improvizálna végig. Van hogy ez jól sül el (pl. csók az atya fejére a végén), de többnyire inkább ront az élményen az esetlensége.
– John Wood bishopja vérszegény. Csak néz, de nincs jelen.
Richard Donner (1985)
1985-ben lehetséges volt az, hogy elkészüljön egy nehezen körvonalazható koncepció alapján, valami középkorban játszódó, esetlen 3. szemszögből bemutatott, szerelmes-kaland történet, két igencsak széthúzott órában. Magyarán, itt még nyoma sem volt a mai túlgondolt, túlbiztosított filmezésnek. Itt ötletek vannak, meg a készítőknek egyedi elképzeléseik. Mármint mindenkinek a maga szakterületén. Például a fényképezésben, Vittorio Storaro teljesen szabadjára lett engedve. Egyáltalán nem rossz amit csinál, van saját stílusa és végig hű is marad hozzá. Szép a látvány és egész egyedinek mondható, de a kép felső részének színezését azért eléggé túlhasználja. Ez egyébként a film legkohézívabb oldala. A zene jellegtelen és észrevétlen, a casting igen furcsa, a történet nyögvenyelős, szájbarágós és bár romantikus ugyan, de hát elég bénácska, dramatugiailag meg leginkább semmilyennek mondható. Mindezek tudatában és emlékezetes jelenetek híján, ajánlani nehezen tudnám, de ennél jellemzőbb 80-as évek filmet nehéz lenne találni, szóval élményszámba megy, csak hát nem feltétlen pozitív értelemben. 5/10
+ Michelle Pfeiffer karaktere semmilyen, de ő még így is teljesen szerethetővé teszi.
+ Rutger Hauer ua. mint Michelle Pfeiffer, csak férfiban. Hiába, karizmatikus a pali. Mindegy, hogy mit csinál, elhisszük neki.
– Matthew Broderick, szegényem. Valami főszereplő-szerűség ő, de mintha csak improvizálna végig. Van hogy ez jól sül el (pl. csók az atya fejére a végén), de többnyire inkább ront az élményen az esetlensége.
– John Wood bishopja vérszegény. Csak néz, de nincs jelen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése