2017. május 30.

Phenomena

Jelenség
Dario Argento (1985)

Valami - utólag már teljesen meggyarazáthatatlan - okból kifolyólag, úgy éreztem, hogy eljött az idő bőviteni az ismereteimet Argento egy további művével. Azt azért nem mondom, hogy nem kellett volna, de sajnos újfent azt kell megállapítanom, hogy ezt a fajta előadásmódot nem nekem találták ki.

Ami a körítést illeti, a technikai megvalósítás összességében jó, de pár kocka kifejezetten gagyi (üvegtörés az elején pl.) és/vagy nem odavalónak tűnik (más kamera, rossz képminőség). A Goblin zenéjéről, illetve a bejátszott zenékről nagyjából ugyanez mondható el. Remek dinamizmust tud adni a filmnek (ráfér), de azért a heavy metal két jelenetben is kicsit sok és inkább már elvonja a figyelmet, minthogy segítené az élményt. Az olasz utószinkron meg rettenetesen zavaró, sőt, egyenesen fülsértő és méltatlan.


Eddig még meg is lennék vele, mert ezeken lazán felül lehetne kerekedni, ha amúgy érdemes lenne rá. A legnagyobb probléma sajnos az, hogy rettentő lassan és unalmasan építkezik. Gyárt egy mondvacsinált, végül semmi érdekesre kilyukadni nem tudó misztériumot, de olyan vontatott beszélgetésekkel (és nem valami izgalmas képi világgal), hogy az csírájában nyírja ki azt a kevés lelkesedésemet, ami eleinte némi táptalajt tudott fogni. Kár érte, mert alapvetően nem rossz a kialakított atmoszféra, csak mire elkezdenék ráérezni az ízére, folyton kidobál az élményből valami korábban említett bénasággal vagy csak simán az érdektelenség miatt nem bírom. A színészi játék sem segít sokat ezen. A szürke, szürkeruhás, szemüveges nő (akiről természetesen senki sem gondolta már a legelején, hogy ő lesz a hunyó) a legelejétől fogva ripacs, Donald Pleasence az ihlet teljes hiányában nézelődik végig, Jennifer Connelly meg a szokásához híven egyszerre csapnivaló és mégis csodálatos. Sajnos itt főleg az előbbi. Maga a történet sem tartogat semmilyen meglepetést vagy említésre méltó momentumot. (Megölik a nőt, ja de még ott a gyerek, megölik a gyereket, ja de a nő nem halt meg...) Mondjuk 1985 óta ezeket a történeteket már bőven fullra járatták, de ettől a ténytől ez még nem lesz jobb. Lehetne akár izgalmas és érdekes is, csak sajnos az unalom mellett még egy fontos tényező gátolja meg, hogy sikerüljön átélni: nevetségesen gyenge lábakon állnak a karakterek pszichológia oldalról. A gyilkosék teljesen a homályba vesznek, életszerűtlenek, de a többi figura is nehezen képzelhető el valóságos emberként. Hogy kit mi vezérel, az abszolút nyitott kérdés. Nagyon-nagyon gyenge ez így.   3/10


– Megérkezik a gazdag sztárcsemete az elit iskolába és hogy kezelik? Csesztetik. Az egy dolog, hogy a diáktársak szivatják, de hogy a nevelők/tanárok így álljanak hozzá, az teljesen nonsense elképzelés szerintem. Azért ez már nem az 50-es években játszódik, heló!


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése