Avengers: Infinity War
Bosszúállók: Végtelen háború
Anthony Russo, Joe Russo (2018)
Evvel a filmmel a lehető legközömbösebben indult a kapcsolatunk. Megnéztem egy trailert, és el sem tudtam képzelni, hogy valami jó is kisülhet belőle. Tökre nem zabáltam a hype-ot. Nem is annyira akartam elmenni rá moziba, de mikor eljött az idő, éppen úgy álltam, hogy már elég régen voltam és egyébként is inkább fajsúlyos, nehezebb alkotásokat néztem akkortájt, tehát szomjaztam valami könnyebbre.
Aztán a tiszta, elvárásoktól mentes lelkem megrendülése okán, koppant egyet az állam. Na jó, nem, de a kalapemelés mellet mélyen meg is kell hajolnom előtte. Én kérek elnézést a korábbi értetlenkedésekért és az állandó negatív felhangért a Marvel filmeknél. Na jó, nem, mert amit korábban mondtam, azt most is úgy gondolom. Viszont ezek a Russo gyerekek a két írójukkal egyetemben, elég váratlant húztak. Csináltak egy remek filmet!
Ha azt nézzük, hogy ezzel a cselekménnyel végleg eljutottak arra a szinte, hogy az előzmények nélkül kb. értelmezhetetlen a történés, egész újító szándékúnak mondható. De ez inkább a hosszú univerzumépítés elkerülhetetlen velejárója. Az igazi újítás onnan érkezik, hogy megértették a kritikusi oldalról állandóan szajkózott, üres küzdelem problematikáját. Vették a fáradságot a főellenség köré alakítani a történetüket, hogy legyen értelme a harcnak és konvencionális filmes keretek közé kerüljön a szembenállás. Magyarán feltalálták a filmkészítés alapjait. Badummm! Tssssz......
Amitől élvezetes tud lenni egy ilyen hosszú, kapkodásra ösztökélően sűrű film, az a megfelelő arányok megtalálása. Nem keverednek bele nagy logikai problémákba, a társalgások vezetik a történetet az akciók helyett, a kiemelt karakterek nem okoznak kárt a most éppen kevésbé fontosaknak, a poénok kellően vissza lettek szorítva és nem annyira helyzetidegenek. Igen, csillió dologba bele lehetne kötni, de most nem érzem, hogy indokolt lenne. Remek sodrása és dinamikája van, a lényegre koncentrál, nem zavaró a kicentizettsége és hogy annyi - saját maguk által felállított - szabálynak és történésnek kell megfelelniük egyszerre. Bravúrosnak mondható, hogy ennyi kompromisszummal ilyen élvezetet tud nyújtani.
Ha nem ítélném el ennyire az előzmények sablonosságát, egész lelkes is lehetnék. Ám a realitás talaján maradva, valószínűleg ez inkább csak egy kivételesen jól sikerült példány a sorban, ahol épp úgy állt össze minden, hogy nekem is működőképes legyen. Pillanatokra felsejlik a szemem előtt, hogy milyen nevetséges és gyerekes ez az egész, meg az örök probléma is ott motoszkál a fejemben, hogy rendesen lefektetett szabályrendszer híján, milyen súlytalan ez a film is. Hiszen egy ilyen keretek nélküli világban bármi megtörténhet. (Ha a következő részben jönne egy részeg Dormammu, mindenkit nővé változtatna és megfordítaná az idő folyását, azt is el kellene fogadnunk.) Na meg az is lehet, hogy újranézve gyorsan kiábrándulok majd belőle. Ám addig, az első benyomás alapján, ez számomra egy kiváló szórakozás és egy remek élmény volt. 8/10
Anthony Russo, Joe Russo (2018)
Evvel a filmmel a lehető legközömbösebben indult a kapcsolatunk. Megnéztem egy trailert, és el sem tudtam képzelni, hogy valami jó is kisülhet belőle. Tökre nem zabáltam a hype-ot. Nem is annyira akartam elmenni rá moziba, de mikor eljött az idő, éppen úgy álltam, hogy már elég régen voltam és egyébként is inkább fajsúlyos, nehezebb alkotásokat néztem akkortájt, tehát szomjaztam valami könnyebbre.
Aztán a tiszta, elvárásoktól mentes lelkem megrendülése okán, koppant egyet az állam. Na jó, nem, de a kalapemelés mellet mélyen meg is kell hajolnom előtte. Én kérek elnézést a korábbi értetlenkedésekért és az állandó negatív felhangért a Marvel filmeknél. Na jó, nem, mert amit korábban mondtam, azt most is úgy gondolom. Viszont ezek a Russo gyerekek a két írójukkal egyetemben, elég váratlant húztak. Csináltak egy remek filmet!
Ha azt nézzük, hogy ezzel a cselekménnyel végleg eljutottak arra a szinte, hogy az előzmények nélkül kb. értelmezhetetlen a történés, egész újító szándékúnak mondható. De ez inkább a hosszú univerzumépítés elkerülhetetlen velejárója. Az igazi újítás onnan érkezik, hogy megértették a kritikusi oldalról állandóan szajkózott, üres küzdelem problematikáját. Vették a fáradságot a főellenség köré alakítani a történetüket, hogy legyen értelme a harcnak és konvencionális filmes keretek közé kerüljön a szembenállás. Magyarán feltalálták a filmkészítés alapjait. Badummm! Tssssz......
Amitől élvezetes tud lenni egy ilyen hosszú, kapkodásra ösztökélően sűrű film, az a megfelelő arányok megtalálása. Nem keverednek bele nagy logikai problémákba, a társalgások vezetik a történetet az akciók helyett, a kiemelt karakterek nem okoznak kárt a most éppen kevésbé fontosaknak, a poénok kellően vissza lettek szorítva és nem annyira helyzetidegenek. Igen, csillió dologba bele lehetne kötni, de most nem érzem, hogy indokolt lenne. Remek sodrása és dinamikája van, a lényegre koncentrál, nem zavaró a kicentizettsége és hogy annyi - saját maguk által felállított - szabálynak és történésnek kell megfelelniük egyszerre. Bravúrosnak mondható, hogy ennyi kompromisszummal ilyen élvezetet tud nyújtani.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése