Straw Dogs
Szalmakutyák
Sam Peckinpah (1971)
Jöttem szitkozódni, mert idáig minden Peckinpah film nagy csalódás volt, de sajnos most nem jött össze. Nagyon nem!
Legnagyobb meglepetésemre ez a film ma is kiválóan megállja a helyét. Épp a legkényesebb dolgok terén, az emberi kapcsolatok, a karakterek pszichológiája, az indítékok és a következetesség, amiben a legerősebb. A kis közösség amit felépít, a helyi sajátosságoktól eltekintve, bárhová beilleszthető. Akár magyarországi terepre is. És bármilyen korba, mert időtlen dolgokról beszél. Az idegengyűlölet, a patriarchális társadalom nőkkel való kegyetlen bánásmódja, a kiközösítés és az elfogadott/megengedett erőszak szintjei. Susan George, Dustin Hoffman és Peter Vaughan is kifinomult alakításokat nyújtanak. Az a bizonyos erőszakjelenet soha nem fog kimenni a fejemből. Nem csak azért, mert letaglózó ahogy fájdalmasan hosszan bemutatja a folyamatot, hanem azért, mert részletekbe menően meg lett alapozva és a következményei is ki lettek dolgozva. Voltaképpen úgy is fel lehet fogni, hogy e jelenet köré lett felépítve a film. És nem lóg ki belőle semmi. Se logikailag, se érzelmileg.
Ebert a kritikájában azt mondja, hogy a házat támadó embereket nem érti. Hogy miért akarnak az életük árán is bejutni. De szerintem nem is igazán próbálta megérteni őket. Lenézi ezt a filmet és pöffeszkedve hasonlítgatja a kedvenc Vájld báncsjához. Én nem is láttam a vad bandát, de azt tudom, hogy ez a részeg csürhe, hollywoodiasan ugyan, de valóságosnak tűnően lett ábrázolva. Pedig ha valaki, hát én nagyon nem szeretem az irreálisan eszkalálódó filmes machinációkat. Az egyéneket vizsgálva, az egyéni folyamatokat szem előtt tartva, szerintem érthetővé válik, hogy melyikőjük miért próbálkozik ilyen kitartóan. Illetve hát, nem véletlen volt előtte bő másfél órányi cselekmény sem. Dustin Hoffman a feleségétől való elhatárolódása és ennek a fordított nézőpontja az előzményekkel együtt nézve, mesterien lett kidolgozva. Hatalmas meglepetés az ilyen kiváló élmény egy majd 50 éves filmtől. 8/10
+ Technikailag kifogástalan, az őszi színek és képek a helyszínekkel együtt csodálatosak.
– A falu bolondja és a horny girl szál kicsit túl sematikus.
Sam Peckinpah (1971)
Jöttem szitkozódni, mert idáig minden Peckinpah film nagy csalódás volt, de sajnos most nem jött össze. Nagyon nem!
Legnagyobb meglepetésemre ez a film ma is kiválóan megállja a helyét. Épp a legkényesebb dolgok terén, az emberi kapcsolatok, a karakterek pszichológiája, az indítékok és a következetesség, amiben a legerősebb. A kis közösség amit felépít, a helyi sajátosságoktól eltekintve, bárhová beilleszthető. Akár magyarországi terepre is. És bármilyen korba, mert időtlen dolgokról beszél. Az idegengyűlölet, a patriarchális társadalom nőkkel való kegyetlen bánásmódja, a kiközösítés és az elfogadott/megengedett erőszak szintjei. Susan George, Dustin Hoffman és Peter Vaughan is kifinomult alakításokat nyújtanak. Az a bizonyos erőszakjelenet soha nem fog kimenni a fejemből. Nem csak azért, mert letaglózó ahogy fájdalmasan hosszan bemutatja a folyamatot, hanem azért, mert részletekbe menően meg lett alapozva és a következményei is ki lettek dolgozva. Voltaképpen úgy is fel lehet fogni, hogy e jelenet köré lett felépítve a film. És nem lóg ki belőle semmi. Se logikailag, se érzelmileg.
+ Technikailag kifogástalan, az őszi színek és képek a helyszínekkel együtt csodálatosak.
– A falu bolondja és a horny girl szál kicsit túl sematikus.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése