Suspiria
Sóhajok
Luca Guadagnino (2018)
Az összevetés elkerülhetetlen, úgyhogy azzal kezdem. Vannak érdemei az eredeti, Argento féle filmnek (Goblin pl. vagy az élénk színek is tetszenek bizonyos embereknek), de összességében nézve a kettő köszönőviszonyban sincs egymással. Annak anno nekiálltam és folyamatosan repkedtek a kérdőjelek a fejem felé, itt meg végig erősen kézben voltam tartva. Guadagnino mindig a nézője előtt jár, nem hagy apró hibákat, logikai bökkenőket, végig uralja a film minden területét. És ez a lényeg. Mert azt megértem ha valakinek nem tetszik ez a képi világ, vagy azt, hogy sokaknak ez túl sok, túl brutális, túl hosszú, stb. Ezek rendezői/írói döntések, amikkel nem feltétlen kell egyetérteni. De azt elvitatni, hogy milyen mesteri szinten uralja a terepét, na azt nem lehet.
Nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, hogy Guadagnino mit tud kihozni ebből a remake szituációból. Mégis gyanútlanul álltam neki, és ez abból is látszik, hogy az első táncos jelentnél majdnem félre kellett néznem. Sok lett hirtelen az ártatlan lelkemnek. Durva képek, durva hangok. Audiovizuálisan egyszerűen kifogástalan. Thom Yorke zenéje, az effektek, Sayombhu Mukdeeprom képei (ezt kéne tudni fejből leírni!) és a vágás (elsősorban az ötletességével) maximálisan kielégítik ezt a sötét víziót.
+ Tilda Swintonra nincs igazán szó. Elképesztő.
+ Dakota Johnsonnak nagyon jól áll a film. Kiváló jelenléte van most is. Nem mellesleg gyönyörű.
Hiába olvasom a triviákat, amik a korábbi verzióról szólnak (Natalie Portman főszereplő, David Gordon Green rendező), számomra olyan, mintha ez egy eredeti anyag lenne. Felteszem a kérdést: Milyen remake-nek van értelme, ha nem ilyennek? Az eredeti sztorit alapul véve kreál teljesen más hangvételű és stílusú művet. Iskolapélda lehetne.
Utólag gondolkodtam el rajta, hogy Guadagnino eddig egy megbecsült, de nem kiemelt polcon szerepelt csak az agytekervényeimben. Mostanra viszont egyértelműen az egyik legmagabiztosabbá és egyben legizgalmasabbá érett. Ez a film kérem engem lenyűgözött és letaglózott. Nehezen emészthető, kellően drámai, de közben megvan benne a zsánerfilmes bűnös élvezet íz. Minden megvalósítási szempontból komoly művészi teljesítmény és az irói/rendezői oldal szoros egésszé rántja össze a rétegeket. Ennél többet nem nagyon kívánhat az ember. 9/10
Luca Guadagnino (2018)
Az összevetés elkerülhetetlen, úgyhogy azzal kezdem. Vannak érdemei az eredeti, Argento féle filmnek (Goblin pl. vagy az élénk színek is tetszenek bizonyos embereknek), de összességében nézve a kettő köszönőviszonyban sincs egymással. Annak anno nekiálltam és folyamatosan repkedtek a kérdőjelek a fejem felé, itt meg végig erősen kézben voltam tartva. Guadagnino mindig a nézője előtt jár, nem hagy apró hibákat, logikai bökkenőket, végig uralja a film minden területét. És ez a lényeg. Mert azt megértem ha valakinek nem tetszik ez a képi világ, vagy azt, hogy sokaknak ez túl sok, túl brutális, túl hosszú, stb. Ezek rendezői/írói döntések, amikkel nem feltétlen kell egyetérteni. De azt elvitatni, hogy milyen mesteri szinten uralja a terepét, na azt nem lehet.
Nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, hogy Guadagnino mit tud kihozni ebből a remake szituációból. Mégis gyanútlanul álltam neki, és ez abból is látszik, hogy az első táncos jelentnél majdnem félre kellett néznem. Sok lett hirtelen az ártatlan lelkemnek. Durva képek, durva hangok. Audiovizuálisan egyszerűen kifogástalan. Thom Yorke zenéje, az effektek, Sayombhu Mukdeeprom képei (ezt kéne tudni fejből leírni!) és a vágás (elsősorban az ötletességével) maximálisan kielégítik ezt a sötét víziót.
+ Tilda Swintonra nincs igazán szó. Elképesztő.
+ Dakota Johnsonnak nagyon jól áll a film. Kiváló jelenléte van most is. Nem mellesleg gyönyörű.
Hiába olvasom a triviákat, amik a korábbi verzióról szólnak (Natalie Portman főszereplő, David Gordon Green rendező), számomra olyan, mintha ez egy eredeti anyag lenne. Felteszem a kérdést: Milyen remake-nek van értelme, ha nem ilyennek? Az eredeti sztorit alapul véve kreál teljesen más hangvételű és stílusú művet. Iskolapélda lehetne.
Utólag gondolkodtam el rajta, hogy Guadagnino eddig egy megbecsült, de nem kiemelt polcon szerepelt csak az agytekervényeimben. Mostanra viszont egyértelműen az egyik legmagabiztosabbá és egyben legizgalmasabbá érett. Ez a film kérem engem lenyűgözött és letaglózott. Nehezen emészthető, kellően drámai, de közben megvan benne a zsánerfilmes bűnös élvezet íz. Minden megvalósítási szempontból komoly művészi teljesítmény és az irói/rendezői oldal szoros egésszé rántja össze a rétegeket. Ennél többet nem nagyon kívánhat az ember. 9/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése