Angst
(Fear)
Gerald Kargl (1983)
Bajban vagyok ezzel a filmmel, mert nehéz fogást találni rajta, mégsem élveztem annyira, mint amennyire - a legjobb tudásom szerint vizsgálva magam - kellett volna. Csupa-csupa pozitívum, ami eszembe jut róla és semmi komolyan számba vehető zavaró melléfogás. Még ma is abszolút újszerűnek hatnak az érdekes kameramozgások és a beállítások, ez azért elég nagy szó harminckét év távlatából. Igaz, elég gyakran ugrál a kamera és ha már itt tartunk nagyon vacakok a hangok, de ezek csupán technikai hibák.
Magából az anyagból, talán csak annyi kurfinyát lehetne felhozni, hogy túlságosan ragaszkodik a konzekvens időmúlás-ábrázoláshoz és kicsit ezáltal üressé válik, amikor hullacipeléssel tengődik szerencsétlen őrült. Illetve még annyit, hogy az áldozatok különös módon érzelemmentesnek tűnnek, pedig a normális élet kellően kontrasztos megjelenítése sokat javított volna a nézőt érő sokkhatáson. A tébolyultság ábrázolása zseniálisan egyedülálló, bár soha ne tudja meg senki, hogy milyen, de valahogy így lehet elképzelni ezt belülről. Szerencsére osztrák film lévén, kellően elidegenített (másképp nem tudom, hogy lehetne végignézni), a narrálás viszont folyamatosan oltja az emberbe a néhol már a nevetségességet súroló tébolyult gondolatokat. Ráadásul leleményes módon, mindig akkor nyúlnak a használatához, amikor végre a néző is szusszanhatna egyet. De nem. Ők nem hagynak nyugodni és ezáltal lehet csak igazán átérezni, hogy az őrület ilyen szintű elkorcsosulása elől nincs menekvés. Akárhogy is nézzük, az egyik legügyesebb és leghatékonyabb használata ez a gyűlölt narrátor jelenségnek. Sokszor nem adatik lehetőségünk totálba vizsgálni a főszereplő fizimiskáját, de amikor igen, a zavarodottság messziről világlik és nincs jobb szó, veszedelmes, sőt, egyenesen félelmetes! Bár teljesen más tészta, de eszembe jutott a The Purge, és annak a gyermeteg elképzelése a tébolyról. Micsoda különbség! Ami azt illeti, teljesen egyedülálló élmény. 8/10
Gerald Kargl (1983)
Bajban vagyok ezzel a filmmel, mert nehéz fogást találni rajta, mégsem élveztem annyira, mint amennyire - a legjobb tudásom szerint vizsgálva magam - kellett volna. Csupa-csupa pozitívum, ami eszembe jut róla és semmi komolyan számba vehető zavaró melléfogás. Még ma is abszolút újszerűnek hatnak az érdekes kameramozgások és a beállítások, ez azért elég nagy szó harminckét év távlatából. Igaz, elég gyakran ugrál a kamera és ha már itt tartunk nagyon vacakok a hangok, de ezek csupán technikai hibák.
Magából az anyagból, talán csak annyi kurfinyát lehetne felhozni, hogy túlságosan ragaszkodik a konzekvens időmúlás-ábrázoláshoz és kicsit ezáltal üressé válik, amikor hullacipeléssel tengődik szerencsétlen őrült. Illetve még annyit, hogy az áldozatok különös módon érzelemmentesnek tűnnek, pedig a normális élet kellően kontrasztos megjelenítése sokat javított volna a nézőt érő sokkhatáson. A tébolyultság ábrázolása zseniálisan egyedülálló, bár soha ne tudja meg senki, hogy milyen, de valahogy így lehet elképzelni ezt belülről. Szerencsére osztrák film lévén, kellően elidegenített (másképp nem tudom, hogy lehetne végignézni), a narrálás viszont folyamatosan oltja az emberbe a néhol már a nevetségességet súroló tébolyult gondolatokat. Ráadásul leleményes módon, mindig akkor nyúlnak a használatához, amikor végre a néző is szusszanhatna egyet. De nem. Ők nem hagynak nyugodni és ezáltal lehet csak igazán átérezni, hogy az őrület ilyen szintű elkorcsosulása elől nincs menekvés. Akárhogy is nézzük, az egyik legügyesebb és leghatékonyabb használata ez a gyűlölt narrátor jelenségnek. Sokszor nem adatik lehetőségünk totálba vizsgálni a főszereplő fizimiskáját, de amikor igen, a zavarodottság messziről világlik és nincs jobb szó, veszedelmes, sőt, egyenesen félelmetes! Bár teljesen más tészta, de eszembe jutott a The Purge, és annak a gyermeteg elképzelése a tébolyról. Micsoda különbség! Ami azt illeti, teljesen egyedülálló élmény. 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése