Fehér isten

Mundruczó Kornél (2014)

Csak amolyan kényszeredetten álltam neki, mert nagyon nem fűlött hozzá a fogam. Mundruczó filmjei szerintem összecsapottak és kiforratlanok. Olybá tűnik, a rendező úr nagynak akar látszani, mert komoly dolgokat fog meg, de mivel a használt filmes eszköztár a minimálishoz közelít, ezért csak a lazán felvázolt történeteknek kellene elvinnie a hátán a filmeket. Ez néha jobban sikerül (pl. Delta), néha viszont csak megrögzött lilaszemüvegeseknek jön be.


Szóval idáig ez volt, de Mundruczó a Fehér istennel egy lépést tett a populárisabb vonal felé. A technika, a dramaturgia viszont sajnos maradt. Ennek ellenére, magam lepődtem meg rajta legjobban, hogy a kutyák meg a banális sztori ellenére, mégsem vészesen rossz. Sőt, igazából konkrétan rossznak se mondanám. A bökkenő abban van, hogy a legkisebb mértékben sem lehet átélni. Az egészet csak a távolból vizslatva lehet értelmezni, mert se korra, se helyi sajátosságra, se társadalmi jelentőségre nem reflektál. Csak úgy megtörténik a lánnyal meg a kutyával ami megtörténik, ráadásul a két szál összekapcsolása is erőltetettre sikerült. Mindkettejük története szépen halad egymás mellett, egyre jobban eltávolodnak egymástól, majd hirtelen mégis összekapcsolódik a két szál, bármiféle előkészítés nélkül.


Plusz zavaró tényezők:
– A fényképezés: Tűéles a kép, de olyan mintha direkt rángatnák a kamerát. Rohadtul nem passzol a kettő.
– Mindenki furcsán beszél, ezt már mondjuk megszokhattuk, de néha még hülyeségeket is:
A hentes miután levágja a húst, aszongya: "Becsomagolom jó?" Nem, csak így elviszem kézbe bammeg...
Vagy a fater vén szakmabeliként megvizsgálva a hús minőségét aszongya: "Élelmiszer fogyasztásra alkalmas." Miva'?
– A filmidegen színészi játékon túl, még néha a káromkodások is erőltetettnek tűnnek. Pedig ez elég nagy szó magyar filmnél.
– Szinte észrevehetetlenül gyenge a zene.

Azt azért meg kell hagyni, a film vége egy szép gesztus, szép képekkel. Összességében viszont csak helyenként lehet azt mondani rá, hogy jó. Egyértelműen gyenge kézzel irányított, mert kapkodó, stílustalan és zavaros. Nem bántom tovább.   4/10

Megjegyzések