2015. szeptember 8.

My Dinner with André

Vacsorám Andréval
Louis Malle (1981)

Adott New York City, az 1981-es esztendő, egy előkelőnek mondható étterem és két színház-közeli ismerős, akik rég nem látták egymást. Egyikőjük egy hétköznapi tisztességes színészember, aki a megélhetéséért küzd. A másik pedig egy rendező, a spiritualitást, az élet velejét, az élet bárminemű értelmét kereső csodabogár.


Utóbbi elkezd beszélni a kalandozásairól és a kezdeti kötelező körök lefutása után egyre mélyebbre fúrnak a mindennapi élet hasznosságát, a helyesen töltött életidő mikéntjét taglalandóan. Az nem egy nagy meglepetés, hogy nem árulják el nekünk az élet értelmét, de a két, helyenként azonosuló, helyenként egymásnak feszülő nézőpont roppant érdekes megvilágításba helyezi az modern világ életvitelét. Egyszóval gondolatébresztő. Az egyik mondat elhangzásának pillanatban még üres csacsogásnak tűnik, de ahogy kilyukadnak valamerre, rögtön felvilágosító jellegű elme-szárnyalásnak. Nincs messze az egyszerű konyhafilozofálástól, de ami fontossá teszi az az, hogy mondanivalója örökké aktuális lesz. Sőt, ha lehet, egyre aktuálisabb, mivel a ma felnövő tömegek már életük jelentős részét töltik az internet világában, ezáltal egyre gyorsabban változik a valóság felfogása, és itt gyakorlatilag végig ennek az értelmezéséről van szó.

A lényegében kétszereplős történetet a két beszélgetőpartner írta és ezt érezni is lehet. Amit mondanak, azt szívük ügyének tekintik, nem egyszer látni a flow állapotot, ahogy igyekeznek minél tökéletesebben szavakba önteni az érzéseiket. A beszélgetés némileg hullámzó, de nem kirívóan és nem jobban mint ahogy egy ilyen beszélgetés a valóságban is szokott lenni. Ha nem lenne ilyen megterhelő, azonnali újranézésre ítélném, de az a helyzet, hogy nem könnyű néznivaló. Kíváncsi vagyok, hogy a mai fiatalok, akik már kizárólag az ingerközpontú mozizáson nőttek fel, vajon mit tudnának kezdeni vele. Türelem kell hozzá, ami egyébként is eléggé hiányzik az emberekből, ha filmnézésről van szó. Pedig megéri. A beszélgetés utolsó pár mondatát vagy 5x visszapörgettem, mert muszáj volt tökéletesen átérezni, hogy mit akarnak közvetíteni vele.


Vajon élhet úgy egy gondolkodó ember, hogy az itt hosszasan taglalt elméletek sose fogalmazódnak meg a fejében, de mégis ezekhez tartva magát, folyamatosan változva, folyamatosan a jobbra törekedve éli az életét? Vagy mindenképpen egy tipródó, önelemzőnek kell lennie hozzá? Azzal, hogy az extremitást, a hétköznapi élettől legtávolabb eső spiritualitást is megtapasztalja valaki, vajon másképp fog élni ha utána visszatér a szürke városi életbe? Vajon a beszélgetés létrejöttének van hatása az életükre vagy üres tipródás és felesleges szócséplés az egész? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad vagy legalább sejtet ez a film, aminek megnézését erősen ajánlom minden gondolkodó emberi lény számára.   8/10

Az előzmények ismeretében a legszebb mondat az, amivel ilyen szépen befejezték: "When I finally came in, Debby was home from work. And I told her everything about my dinner with André."

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése