2015. szeptember 24.

Spartan

A spártai
David Mamet (2004)

Az eleinte egész izgalmas kívülállósdi-szuperszoldzser attitűd és az induló nyomozás húzó ereje után, csalódást keltően belesüpped a fordulatok tömegébe és a szokásos, mocskos politikai hercehurcába. Val Kilmer játéka a fapofa minden szögben való megtekintésének kimaxolásából áll, de ez végeredményben nem olyan rossz, mint ahogy így hangzik, egész hihető a karaktere. Nem úgy, mint a Kristen Bell által alakított megmentendő leánynak. A készítők célja az volt hogy kontrasztba állítsa a testüket és lelküket egyaránt kockára tevő katonák rideg világát a munkájuk céljával, azaz a kis luvnya életének megmentésével. Hát ezért dolgoztak ilyen keményen? Ezért a lányért haltak meg annyian?


Nekem viszont ennél sokkalta kontrasztosabban világosodott meg az elmém, méghozzá azt illetően, hogy mennyire nincsen közük a valósághoz egy ilyen film készítőinek. Mert hogy lépten-nyomon kialakuló akciókba csöppennek, hogy minden ember egy gépezetnek tűnik, hogy valószínűtlenül áll össze a kép az ügyben, hogy bizonyos emberekről már az első megjelenésükkor tudni lehet, hogy meg fog halni, ezek még mind-mind elmennek, mert egész jó ritmusban tálalják és hát valljuk be, ezeket a filmeket sose a realitásábrázolásuk miatt szerettük. De hogy ilyen nem létező típusú nővel szúrják ki az ember szemét, hogy mindenki humor és az emberiesség legapróbb jele nélkül létezik (akár jó, akár rossz - ezek a sztereotipizált karakterek is megérnének egy kis esszét), hogy minden egyes fucking szereplő egy ordas klisé, egy zéró elő és utóélettel rendelkező, két lábon járó celluloiddarab, na az azért már kicsit sok. Nem, egyáltalán nem rossz film, de a helyén kell tudni kezelni. Kiforrott hollywoodi zsánerfilm, annak minden előnyével és hátrányával.   5/10

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése