Le Passé
A múlt
Asghar Farhadi (2013)
Farhadi a Elly történetével és a Nader és Siminnel igen magasra tette a lécet. Általam dekódolva azért, mert ezekben a filmekben pillanatok alatt teremtett meg egy magától értetődően természetes közeget, melyet nem lehet másképp nézni, csak mintha a valóságot néznénk. Ezt az érzetet az elejétől a legvégéig fenntartja, nincs bennük semmi ami kizökkentene, ráadásul olyan érdekfeszítően tálalt, végtelenül emberi, több ember szemszögéből is objektíven megközelített, súlyos morális kérdéseket boncolgató, elgondolkodtatóan nyitottan hagyott történetek ezek, amelyeket igen ritkán láthatunk.
A múlt című filmjével Farhadi átnyergelt nyugatra, Franciaországba. Az iráni kapcsolat megmarad, de a közeg amiben játszódik, lényegesen megváltozott. Szerintem részben ennek is köszönhető, hogy mivel nem mozog 100%-osan otthonosan, valamilyen hibának fel kell ütnie a fejét. Ilyen az, hogy a Lucie-t játszó Pauline Burlet egysíkú és eltúlzott játéka kilóg az összes többi szereplő egységes képet adó, tökéletesen megvalósított realizmusából. Sajnálatosan ő ugyan csupán egy mellékszereplő, de dramaturgiai kulcsszerepe van. Ennyi aztán már elég is ahhoz, hogy számomra megbomoljon a rend és noha a történet végére kiderül, hogy akár indokoltnak is mondható amiért ez így maradt benne a filmben, de addigra már elrontotta az élményt azzal, hogy addig nem tűnik következetesnek. Lehet, hogy ez így elég agyafúrtan hangzik, de a helyzet az én olvasatomban ez.
Egyébként a megvalósítás minden területen sallangmentes és szimpatikusan visszafogott, a történet is szokásosan érdekfeszítő, szóval nem sok kifogást lehet felróni neki. Nem üt tarkón mint a korábbiak, ennyi a hibája. Persze ennek tudatában is erősen ajánlott. 7/10
+ Bérénice Bejo még mindig egy istennő.
Asghar Farhadi (2013)
Farhadi a Elly történetével és a Nader és Siminnel igen magasra tette a lécet. Általam dekódolva azért, mert ezekben a filmekben pillanatok alatt teremtett meg egy magától értetődően természetes közeget, melyet nem lehet másképp nézni, csak mintha a valóságot néznénk. Ezt az érzetet az elejétől a legvégéig fenntartja, nincs bennük semmi ami kizökkentene, ráadásul olyan érdekfeszítően tálalt, végtelenül emberi, több ember szemszögéből is objektíven megközelített, súlyos morális kérdéseket boncolgató, elgondolkodtatóan nyitottan hagyott történetek ezek, amelyeket igen ritkán láthatunk.
A múlt című filmjével Farhadi átnyergelt nyugatra, Franciaországba. Az iráni kapcsolat megmarad, de a közeg amiben játszódik, lényegesen megváltozott. Szerintem részben ennek is köszönhető, hogy mivel nem mozog 100%-osan otthonosan, valamilyen hibának fel kell ütnie a fejét. Ilyen az, hogy a Lucie-t játszó Pauline Burlet egysíkú és eltúlzott játéka kilóg az összes többi szereplő egységes képet adó, tökéletesen megvalósított realizmusából. Sajnálatosan ő ugyan csupán egy mellékszereplő, de dramaturgiai kulcsszerepe van. Ennyi aztán már elég is ahhoz, hogy számomra megbomoljon a rend és noha a történet végére kiderül, hogy akár indokoltnak is mondható amiért ez így maradt benne a filmben, de addigra már elrontotta az élményt azzal, hogy addig nem tűnik következetesnek. Lehet, hogy ez így elég agyafúrtan hangzik, de a helyzet az én olvasatomban ez.
Egyébként a megvalósítás minden területen sallangmentes és szimpatikusan visszafogott, a történet is szokásosan érdekfeszítő, szóval nem sok kifogást lehet felróni neki. Nem üt tarkón mint a korábbiak, ennyi a hibája. Persze ennek tudatában is erősen ajánlott. 7/10
+ Bérénice Bejo még mindig egy istennő.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése