2016. szeptember 28.

The Neon Demon

Neon démon
Nicolas Winding Refn (2016)

Én komolyan tartottam ettől filmtől. A Drive, majd az Only God Forgives után úgy nézett ki, hogy NWR el fog veszni a saját kis egyre elborultabb világában, míg végül mindenki el nem pártol tőle. Aztán a Neon démon bemutatója után kialakuló visszhang és végül a kritikai konszenzus is azt tanúsította, hogy ha mélyebben ugyan nem is, de legalább ugyanolyan vadul dagonyázik a mocsárban, az elvont mozik kedvelőinek legnagyobb örömére. (Mondjuk a lila köd kedvelőinek mindegy mit csinál, úgyis tetszeni fog nekik.) Ebből az alapszituációból kiindulva és tét nélkül nekiállva, nem is érhetett volna nagyobb meglepetés.


A film első fele, úgy ahogy van csodálatos, tanítani valóan gyönyörű és egységes audiovizuális orgazmus, aminek ráadásul szépen felépített üzenete van. Szimbolizmusa egyszerű és átlátható, ez magában elég nagy meglepetés. Szinte kizárólag a történet mesélésének szempontjából jelentőségteljes momentumokból épül fel, melyeket veszettül erős hangulattal támogat Cliff Martinez csodálatosan érzelmes (éles csilingelés), közben mégis rideg (4/4) elektronikus zenéje. Mikor nem a zenétől alélok el, akkor a csöndet lehet harapni. Kontrasztos, de ahogy a színek is és az erősen stilizált környezet is, minden összejátszik a lenyűgöző mozihatás elérésének érdekében. A csendben az apró levegővételeknek és a zihálásnak fontos szerep jut, ezt is nagyon ügyesen használták ki. Bár voltak kétségeim, de Elle Fanning tényleg tökéletes választás a címszerepre. Uralja a képet, jelenléte mellett képtelenség másra figyelni. Apró rezzenésekkel képes közvetíteni bármilyen érzelmet. Ha kell egy törékeny angyal, ha kell egy elérhetetlen díva, megrendíthetetlen magabiztossággal.


Hogy végül jobb osztályzatot nem kap, az annak köszönhető, hogy:
– 2/3-a környékén kicsit kifárad, nem pörög fel eléggé a cselekmény
– nem tud meghökkenteni, nem húz semmilyen váratlant
– nem érkezik időben a záró vérengzés és/vagy kicsit hosszabb a kelleténél
– túl fáradt voltam mire idáig értem a filmben. (Ez van, az élet nehéz.)

Viszont! Igazából legszívesebben most azonnal nekiállnék újra megnézni, hogy minden gyönyört kiszipolyozzak a képekből és a fantasztikus zenékből. Fejhallgató fel, hangerő koppra, villany le, plazma be!*   7/10


+ Natasha Braier cinematográfus (nő!) nevét is érdemes lesz megjegyezni.
+ Keanu Reeves haláli figurát játszik. Refnnek kifinomult humorérzéke van, jó ezt látni.

*Kár, hogy végül csak évekkel később fogok tudni újra nekiállni. (Az élet tényleg nehéz.)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése